neurológia

Üdvözlöm! Segítséget szeretnék kérni az alábbi mr lelet kiértékeléséhez. A hyphophysis kissé tömegesebb, meghaladja sella bemenet síkját. A hyphophysis nyél közép helyzetű, a megszokottnál kissé szélesebb, a durán szekvenciával készült méréseken, benne jól határolt liquor jelmenetű apró képlet különíthető el. A tüneteim és mr vizsgálat oka a következő volt: 16 éves korom óta fejfájásos panaszaim vannak melyek mellé az évek alatt bal kar zsibbadás társult. Volt pár mr vizsgálatom, melyek mind negatívak voltak. Az elmúlt 2 évben egyre gyakrabban fordultak elő rohamszerű rosszullétek, melyek az alábbi tünetekből álltak: tarkóból induló erős zsibbadás mely tarkó és homloktáji fájdalommal is járt, majd rögtön bal kar és bal lábzsibbadás követte. A rohamszerű fájdalom, zsibbadás közben hirtelen fellépő gyengeség és pánik is jelentkezett. A homloktáji fájdalom homályos, foltlátással járt és olyan érzést keltett mintha a szemeim maguktól bekancsalítanának. Ez a rosszullét egyre gyakrabban fordult elő. A 2013. Novemberi mr lelet negatív lett, mígnem a mostani mr vizsgálat a fenti véleményt hozta. A neurológusom szerint lelki okai vannak a rohamoknak, és szerinte a fenti lelet negatívnak tekintendő. A biztonság kedvéért spect vizsgálatra akar küldeni az orvos. Jelenleg kétszer jelentkezett ebben a hónapban ilyen jellegű migrénes rohamom, melyekből a bal kar és lábzsibbadás visszamaradt, állandó érzésként van jelen a mindennapjaimban, valamint ha huzamosabb ideig nézek pl. Televíziót, vagy egyéb háztartási tevékenységet végzek, vagy csak hosszabb ideje sétálgatok azt érzem, hogy zsibbadni kezd a tarkóm, szorító jellegű fejfájás, kellemetlenség érzés lép fel a tarkómban. A kérdésem az lenne, hogy valóban lelki eredetű rohamokról van szó mert én személy szerint nem érzem, hogy súlyos lelki problémám lett volna vagy lenne, nem beszélve arról hogy 16 éves korom óta kínoznak a fejfájások egyre súlyosabb tünetekkel. Illetve szeretném még ha kiértékelnék a fenti leletem.Hálás Köszönettel: Szilvia

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Kerekes Éva válasza a fejfájás témában

Tisztelt Szilvia! Ha kételyei vannak, nem az a megoldás, hogy interneten látatlanban "ellenőrizze" a neurológusa véleményét, mert ez csak rontja a helyzetét. Keressen egy másik neurológust, akiben meg is bízik, és kérjen személyes vizsálatot, majd mutassa meg neki az MR-t. Csak személyes vizsgálat után lehet felelősség teljes véleményt mondani. Az orvosunkat nagyon körültekintően kell kiválasztani- de a döntés után vakon és kételyek nélkül kell rábiznunk magunkat, ellentétes esetben mindig a beteg húzza a rövidebbet. Gyógyulást, és főleg bizalmas orvos-pácienst viszonyt kívánok!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2014. június 11., 15:08; Megválaszolva: 2014. június 12., 21:40
Kérdések és válaszok: Fejfájás, migrén
MR lelet értelmezés
Üdvözlöm, Anamnézis: édesapámnak 1997-ben volt tüdőlebenyresectioja, tumor végett. Tavaly primer májtumort állapítottak meg, amelyet lokálisan...
Fejfájás
Tisztelt Doktor/Doktornő! Egy hete tapasztaltam súlyzós edzés közben az edzőteremben egy eddig új és furcsa fejfájást egy gyakorlat kivitelezése...
Állandó fejfájás
Tisztelt Dr! Még nem voltam endokrinológusnál, ezért érdeklődnék, mert elég sok problémám van és nem tudom, hogy ezek összefüggnek-e. 3 hete...
Mi lehet a baj?
Tisztelt Dr. Nő! Pár napja köhögésnél észrevettem hogy a fejem jobb olalán halánték fölött inkabb a fej hátsó része felé egy belenyilaló...