Daganat, vagy mi lehet?

Jó napot! Azt szeretném megtudni, hogy mi lehet a bajom. Reggelente, amikor felkelek az ágyból szédülök, fáj a fejem. Napközben is előfordul, hogy a fejem elkezd fájni. A koncentrációmmal úgy érzem nincs gond. Viszont van egy pont a fejemen, amit ha megnyomok, sokkal jobban fáj, mint a fejem más részén. Nagyon félek, hogy agydaganat lehet a háttérben. Sokat sportolok, nem dohányzok, próbálok minél egészségesebben táplálkozni. Levették már a vérem, amiből kiderült, hogy nagyon alacsony a vércukorszintem. Ez közrejátszhat? Válaszát előre köszönöm.

Dr. Kalóczkai Andrea válasza fejfájás témában

Kedves Kérdező! Nem hiszem, hogy agydaganata lenne, ebben az életkorban nem ez a legvalószinűbb betegség, ami előfordulhat. Valamint az agydaganatra nem jellemző, hogy külső nyomással provokálni lehet a fájdalmat. Persze kizárni nem lehet. Amennyiben tartósan fennállnak panaszai keressen fel neurológus szakorvost. Addig is azt javaslom, hogy keressen valami egyéb okot, ami fejfájást okozhat, pl. rossz párna, kevés alvás, szorongás, lelki stressz. Valami olyan élethelyzeti probléma is lehet a háttérben, amivel nem jó szembenézni, igy a fájdalom átvetül a testére.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. október 30.

Kérdések és válaszok: Fejfájás, migrén

Fejfájás edzés közben
A problémám a következő: Rendszeresen járok edzeni konditerembe súlyzós edzéseket végzek vagy gépen edzek., Amikor lábedzésem van tehát guggolni kell vagy...
2 hónapja tartó fejfájás
2 hónapja tartó fejfájásom van, ami nyomó jellegű. Egyszer olyan, mintha satuba szorítanák a fejem, máskor zsibbadó érzés. Számos neurológiai vizsgálaton...
Állandó fejfájás
Tisztelt Doktornő! Január közepén volt egy vetélésem, 9 hetes volt a magzat. Ezt követően jelentkezett nálam egy állandó jellegű, enyhe fejfájás, amit...
Bal hátul szúr a fejem
Tisztelt Doktor Nő! Körülbelül 1 hónapja szúr a fejem bal oldalt hátul. A szúrás naponta néhány alkalommal jelentkezik csak, akkor is csak néhány másodpercig...
Vérnyomás brobléma
Vérnyomás csökkentő szedése mellett (nap 1 Concor Almo 5 mg, 0.5 db Co-Valsacor 160 mg/ 25) Ma 138/ 59 vérnyomásom 61 -es pulzussal . Fáj a fejem. Mi...
Fejfájás okai mi lehet?
Jónapot kivánok! 3 honapja fáj a fejem szur es nyomo fájdalom tarkon általában, de szokot a homlokomnál ossze vissza valamint az arccsontom es az orrom is...