Tenziós fejfájás: mit ajánl?

Kedves Doktornő/Úr! Hatéves korom óta küszködök fejfájással, ami heti vagy havi rendszerességgel tör rám, 13 éves koromig sokszor hányással is jár. A fájdalom a jobb vagy a bal halántéknál a szem mögötti részt érinti és erősen hasogató. Jártunk szemésznél is, aki mindféle vizsgálatot elvégzett, kizárva a szürkehályog és egyéb szembetegségek lehetőségét. Ezután a közelmúltban felkerestünk egy neurológust aki fejfájásnaplót íratott velem, majd megállapította, hogy tenziós fejfájásom. Felírt egy Divascan nevű gyógyszert, ami napi 2x1 tabletta dózisban kellett bevennem. Már végigcsináltam a kúrát, de nem észelelek jelentős javulást. Úgy gondolom, hogy a stressz és a fáradtság válthatja ki mindezt, hiszen iskola utáni órákban, általában délután tör rám ez a 2-3 órás lemenetelű fájdalom. Sok esetben a gyógyszerek se hatnak, ha lepihenek, a pulzusszámom is nagyon megnövekszik, fel sem bírok állni, sokszor szédülök. Az orvos a mozgásszegény életmódot tartja felelősnek egyrészt, de úgy gondolom, hogy mindez butaság, mert hatéves koromban éppen eleget mozogtam, szaladgáltam. Mit ajánl? Menjek vissza a neurológushoz vagy más szakembert keressek fel? Üdvözlettel.

Dr. Kerekes Éva válasza fejfájás témában

Tisztelt Érdeklődő! Igen, menjen vissza a neurológushoz, és tömören, minősítések nélkül, de ugyan ilyen részletesen mondja el neki is a fejfájását. 16 évesen még nem mindegyik készítmény alkalmazható, de azért érdemes mást is kipróbálni. Ha ez nem oldja meg a helyzetet, érdemes felkeresni egy fejfájás ambulanciát 18 évesen mindenképpen, mert a hatékony készítmények csak felnőtt korban adhatóak.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. július 07.

Kérdések és válaszok: Fejfájás, migrén

Fejfájás egy hónapja
Kedves Doktornő! Egy hónapja mindennapi nyomottság érzéssel és enyhe fájdalommal küzdök, ami tarkótájékon, a fejem tetején, a füleim felé jelentkezik....
Fejfájás edzés közben
A problémám a következő: Rendszeresen járok edzeni konditerembe súlyzós edzéseket végzek vagy gépen edzek., Amikor lábedzésem van tehát guggolni kell vagy...
2 hónapja tartó fejfájás
2 hónapja tartó fejfájásom van, ami nyomó jellegű. Egyszer olyan, mintha satuba szorítanák a fejem, máskor zsibbadó érzés. Számos neurológiai vizsgálaton...
Állandó fejfájás
Tisztelt Doktornő! Január közepén volt egy vetélésem, 9 hetes volt a magzat. Ezt követően jelentkezett nálam egy állandó jellegű, enyhe fejfájás, amit...
Bal hátul szúr a fejem
Tisztelt Doktor Nő! Körülbelül 1 hónapja szúr a fejem bal oldalt hátul. A szúrás naponta néhány alkalommal jelentkezik csak, akkor is csak néhány másodpercig...
Vérnyomás brobléma
Vérnyomás csökkentő szedése mellett (nap 1 Concor Almo 5 mg, 0.5 db Co-Valsacor 160 mg/ 25) Ma 138/ 59 vérnyomásom 61 -es pulzussal . Fáj a fejem. Mi...