Mellkasi nyomás szívtájékon, halántékgörcs, hányinger, lapockaszúrás

Tisztelt Dr Nő! Megkérném legyenszíves próbáljon segíteni a problémám megoldásában, hogy hol kezdjem, mert már hónapja tart, de még érdemleges információt, nem kaptam! Áprilisban kezdődőtt, bal oldali szív körüli szúrással, és azóta, csak rosszabb. Azóta még hozzájött, hogy a hátamon, már nem is tudok feküdni, mert bal oldalt a szívem körül erős nyomást érzek és közben, még a hányinger is rám jön, emellett a lapockámnál szinte rendszeres a szúrás, valamikor levegőt is nehezebben kapok, de most már a fejemben kétoldalt is görcsölt a halántékom, 3 napja éreztem erős nyomást a bal részen a fejemben és, ahogy enyhült, 1 helyen éreztem egy puklit és ha ehhez hozzáértem 10 centis körben fájdalmat éreztem a fejemben, megköszönném, ha segítene válaszával, mert nagyon tanácstalan vagyok! Az orvosok, akiknél jártam, mondtak már bordaközi gyulladást, savat, de én, úgy érzem, hogy sajnos nem ott kell keresni! Voltam EKG-n, szívultrahangon, terheléses vizsgálaton, de ott nem volt probléma! Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszát, mert már nagyon kellemetlen elviselnem ezt! Üdv:

Dr. Molnár Dóra válasza háti témában

Kedves Kérdező! A panasz és a fenti leletek valóban nem szívbetegségre utalnak. a fejfájás oka sérülés is lehetett, ha nem szűnik, menjen háziorvosához. A háti, mellkasi panasz lehet mozgásszeri eredetű is, sokszor egy szakértő masszázs tud segíteni a tabletták helyett. Ülő életmód, rossz testtartás gyakran vezet ilyen problémához. Jobbulást kívánok! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2018. október 13.

Kérdések és válaszok: Fájdalom

Farokcsontfájdalom hónapok óta
Tisztelt Doktornő! 23 éves vagyok, 72 kg jelenleg és 170 cm, Férfi. Segítség kérés gyanánt fordulok önhöz, mivel már teljesen...
Fájdalom az oldalaknál
Üdvözlöm! 30 éves nő vagyok. Körülbelül 4-5 éve van olyan problémám, hogy nyom a bal oldalam a bordáknál és alattuk. Sokszor öv szerűen...
Ülőideg fájdalom kezelés
Tisztelt Doktornő! Októberben futball közben elestem és azóta a jobb lábam fáj, elsősorban a fenekem, és onnan lefelé sugárzik a...
Mellkasi fájdalom
Mitől lehet bizonytalan mellkasi fajdalmam? Nem mindig ugyanott érzem, nem szúró szorító érzés csak fáj. Legtöbbet középen és néha két...
Tőgykenőcs derék/nyakra
Tisztelt Dr Nő/Dr Úr! Ha esetleg faj a nyakam vagy a, derekam akkor szoktam alkalmazni a tőgykenőcsöt. Linkelem is hogy melyiket: https:...
Csukjásizom fájdalom
Kedves doktor nő! Kb 4 hónapja a jobb oldalon csukjámnál és környéke fáj. Voltam gyogymasszornel tobb alkalommal, nem segitett. Neha ha...