Fejfájás: fontos a CT vizsgálat?

Tisztelt Doktor úr! A problémám a következő: 2 hete elestem és beütöttem a fejem. Nem volt se eszméletvesztés, se hányás, semmi külsérelmi nyom. Másnap orvosnál is voltam, megvizsgált, azt mondta, semmi baj nem lesz, pihenjek. Azonban 1 hete, a másik oldalon, a halántékomnál elkezdett tompán fájni a fejem (néha mind2 oldalon), azóta szinte szüntelenül fáj. Hozzá kell tenni, hogy eléggé aggódom a baleset óta és rosszul alszom. Voltam tegnap neurológusnál, aki koponya ct-t javasolt. Viszont azt olvastam, hogy a ct nagy sugárterheléssel jár, növeli a rák kozkázatát, főleg fiatalabbaknál. Ön szerint szükséges elvégezni a ct vizsgálatot? Lehet később ennek következménye?

Dr. Kerekes Éva válasza fejfájás témában

Tisztelt Érdeklődő! A koponya Ct vizsgálat valóban sugárterheléssel jár, ezért indikálhatja csak neurológus, és ezért nem történik mindenkinek minden egyes sérülés esetében. Viszont koponyasérülésnél az általa kapott információ életmentő lehet. A neurológus szakorvos azért tanul 11 évig, hogy ezt meg tudja ítélni. Ha az Ön esetében indokoltnak tartja a vizsgálat elvégzését, akkor nem kételkedjen benne! Egy vizsgálatnak még nem lesz káros következménye egy egészséges embernél!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. október 05.

Kérdések és válaszok: Fájdalom

Fejfájás egy hónapja
Kedves Doktornő! Egy hónapja mindennapi nyomottság érzéssel és enyhe fájdalommal küzdök, ami tarkótájékon, a fejem tetején, a füleim felé jelentkezik....
Fejfájás edzés közben
A problémám a következő: Rendszeresen járok edzeni konditerembe súlyzós edzéseket végzek vagy gépen edzek., Amikor lábedzésem van tehát guggolni kell vagy...
2 hónapja tartó fejfájás
2 hónapja tartó fejfájásom van, ami nyomó jellegű. Egyszer olyan, mintha satuba szorítanák a fejem, máskor zsibbadó érzés. Számos neurológiai vizsgálaton...
Állandó fejfájás
Tisztelt Doktornő! Január közepén volt egy vetélésem, 9 hetes volt a magzat. Ezt követően jelentkezett nálam egy állandó jellegű, enyhe fejfájás, amit...
Bal hátul szúr a fejem
Tisztelt Doktor Nő! Körülbelül 1 hónapja szúr a fejem bal oldalt hátul. A szúrás naponta néhány alkalommal jelentkezik csak, akkor is csak néhány másodpercig...
Vérnyomás brobléma
Vérnyomás csökkentő szedése mellett (nap 1 Concor Almo 5 mg, 0.5 db Co-Valsacor 160 mg/ 25) Ma 138/ 59 vérnyomásom 61 -es pulzussal . Fáj a fejem. Mi...