Vastagbél gyulladás

Tisztelt Doktornő/ Úr!

35 éves fiatal ember vagyok, gyulladásos bélbetegségben szenvedek, ezzel kapcsolatban kérném szíves szakmai segítségét. Történetem a következő: Kb. nyolc évvel ezelőtt hasi görcsökkel, székelési zavarokkal, hasmenés, szorulás, és normális időszakok váltakozása, (melyek színte állandósultak) fordultam egy általános orvoshoz, aki vastagbél gyulladást állapított meg. Öt hónapig kezelt, Salofalk nevű gyógyszerrel, amitől teljesen rendbe

 jöttem.

 Sajnos a tünetek ismét jelentkeztek 2008. Január környékén, ekkor felkerestem egy Gasztroenterológust, aki vastagbél tükrözést végzett. A vizsgálat számos diverticulumot mutatott a vastagbél teljes hosszában, a szövettan pedig enyhe és közepes fokú gyulladást állapított meg. Salazopyrin EN, majd később Salofalk kezelést kaptam. Az állapotom nem teljesen panasz mentes, de már kielégítő volt. Egészen 2008. Novemberig, amikor egyik napról a másikra, erős görcsöt éreztem, bal oldalon, alhasi tájékon. Ekkor másik szakemberhez fordultam, aki átnézte a leleteimet, és azt mondta, nem kielégítő a vizsgálati eredmény, mert nem zárta ki a gyulladás specifikációját (Colitis, Chron- betegség?) ezért meg kell ismételni. Az újabb vizsgálat kimutatta, hogy a leszálló vastagbél utolsó 30Cm-es szakaszán, 6-8Cm-es részen, gyulladt, oedémás, és a lumen eléggé beszűkült. A kórszövettani lelet pedig kizárta Colitist ill. a Chron- betegséget.
Az orvos további Saloflak kezelést, vizsgálatként széklettenyésztést, parazitológiát javasolt a gyulladás okozójának felderítése céljából. A vizsgálat eredménye a következő: Salmonella, Shigella, E.coli 0124, Yersinia enterocolitica, Campylobacter nem tenyésztett ki, Rotavírus antigén negatív.

Jelenlegi állapotom már jobb, kisebb görcsök még elő fordulnak, lázam nincs, viszont a széklet minősége, formáltsága, ritkán normális. (Vér, nyák nincs.) A Salofalkot szedem, rendszeresen Béres cseppeket és Pro- biotikumot fogyasztok.

Kérdésem a következő lenne: Ön szerint, milyen további vizsgálatokra van még lehetőség?

Mi okozhatja még az eddig kizárt betegségeken kívül a gyulladást? Okozhatják önmagukban a Diverticulumok a problémát? Milyen étrendet kell követni? (Sok az ellentmondás. a jótékony és az ártalmas ételek meghatározása között.)

 

Válaszát köszönettel várom.

Dr. Plósz János válasza vastagbélgyulladás témában

Tisztelt Kérdező! Ha jól értettem a leírását, specifikus gyulladásos bélbetegség nem igazolódott (Crohn-betegség vagy colitis ulcerosa). A diverticulumok önmagukban is okozhatnak gyulladást és szükületet, általában bal alhasi görcsös fájdalmakkal társulva. Ha ezekbe a vaktasakokba székletrög ragad be, ez mechanikus irritáció és a bélflórát alkotó baktériumok révét helyi gyulladást okoz. Súlyos esetben vérzés vagy akár bélátfúródás is előfordulhat. Nem csoda, hogy ellentmondásosnak találta a diétás javaslatokat. Ezt részben eredhet abból, hogy aktív gyulladás esetén a rostszegény, könnyű ételeket javasoljuk, míg nyugalmi szakban a minél nagyobb rostbevitel az ajánlott. A diétás változások mellett akut panaszok esetén bélre ható antibiotikum-kúra segíthet (Normix tabletta). Dr. Plósz János gastroenterológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 30.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Vastagbélgyulladás, megfázás
Kérdéseim a következőek:Sürün van bélgyulladásom, vagy megfázom, vagy más okból, de igen nagyon félek a rákos megbetegedéstől, Jó Anyám sztómás volt és...
Hasgörcs, hasmenés
Tisztelt Doktor Úr/Nő!   19 éves lány vagyok. Nyár óta görcsöl a hasam, de akkor székrekedésem volt. A háziorvos azt mondta, hogy epés vagyok adott...
Vastagbélgyulladás és emésztési...
Kedves Plósz Doktor Úr! Köszönöm múltkori válaszát, de még lenne egy kérdésem ezzel kapcsolatban. Alul csatolom az előző levelezésünket. Kérdésem az lenne,...
Vastagbél gyulladást lehet-e...
Páromnak vastagbél gyulladást állapítottak meg, kezelték is tropharinnal, és nolpazával, de még mindig fáj a gyomra és a hasa. Most már minden evés után fel...
Vastagbél gyulladás
Egész életemben érzékeny a vastagbelem, hidegre, idegességre, táplálékokra. Nagyon vigyázok magamra, hiszen Jó Anyám végül sztómás lett és vastagbél rákban...
Mit tegyek, ha a párom túl makacs?
Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy a páromnál 3 éve diagnosztizáltak fekélyes vastagbél gyulladást, melyet gyógyszerrel kezelnek (Salazopyrin), de...