Hasi fájdalom, diszkonfort érzés

Tisztelt Doktor Úr, 2021.decemberben kezdődtek az alhasi tüneteim, erős bélmozgás, émelygés, gyomor és mindkét oldali hasi fájdalom. 2020.decemberben voltam gyomor és vastagbél tükrözésen, akkor refluxot és rekeszizom sérvet állapítottak meg. Idén januárban elkezdtem egy elég nagy kivizsgálást, mivel most már folyamatosan fáj a hasam, a, derekamba is sugároz. A fruktóz kilégzés 90-es értéket mutatott (émelygésem, hasmenésem is volt a vizsgálat közben) a laktóz rendben volt, most pénteken megyek laktuózra. Voltam calprotektin vizsgálaton is, az az érték 361,2 volt, a széklet fehérje 1,3, székletvér negatív. A labor eredményeimben az eltérések: Limfocita 42,6, Monocita 9,5, Neutrofil granulocita 44,9 %, 1,33 Giga/=l. Direkt bilirubin 3,4, eGFR-EPI 74, a vörösvérsejt süllyedés 2.A többi eredmény referenciaértéken belül van. A hasi ultrahangon az egyetlen "érdekesség", hogy az epevezetékem 12-13 mm átmérőjű, a többi szervemet rendben találták. 2 hete már szinte teljesen kizártam az étrendemből a cukrot (a fruktóz kilégzéses teszt eredménye miatt), de nem látok semmi változást. A hasi feszítés érzés, fájdalom ugyan úgy megvan, egyedül az erős bélmozgás és a felfúvódásos állapot múlt el. Már nagyon el vagyok keseredve, ez a több hete/hónapja tartó tompa, de folyamatos lüktető fájdalom mentálisan is teljesen elfárasztott. A calprotektin vizsgálat a fruktóz tesztet követő 4-ik napon volt, nem tudom, hogy ez befolyásolja-e a magas értéket? Nagyon rosszul alszom, már csak 1 frontinnal tudok aludni, 2 éve küzdök a menopauza hőhullámos tüneteivel, ez is nagyon sok energiát kivesz belőlem. Nem tudom, hogy, mennyire aggódjak a leletek eredményét illetően és hogy merre menjek tovább, hogy végre kiderüljön, hogy mi a baj? Köszönöm válaszát, üdvözlettel: Szabóné Nikolett

Dr. Plósz János válasza alhasi fájdalom témában

A calprotectin-szint gyulladásra utal, szerintem, a fruktóz-teszt nem kellene, hogy lényegesen befolyásolja. Ezt érdemes lehet azért megismételni, mert ha jelenleg is magas, akkor a vastagbél-vizsgálat ismétlése javasolt. A panaszok hátterében diverticulosis-diverticulitis merül fel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. február 10.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Alhasi tájékú fájdalom laza széklet
Tisztelt Doktor úr! Emésztőrendszeri problémámra keresnék megoldást. Kb 1-1,5 hónapja kezdődhetett a hasfájós problémám, majd 1 hónapja volt egy (szerintem...
Jobb alhasi fájdalom, ciszták vagy...
Tisztelt Doktor Úr! Teljesen tanácstalan vagyok, hogy most akkor mi lehet a bajom, miért fáj az alhasam már 7 hónapja? 8-9 hónapja fennálló túrós folyás és...
Felhasi fájdalom
Üdvözlöm Most vettem észre furdéskor, hogy a hasam baloldala felvan duzzadva az alsó részén. Ha le hajlok fáj a hátam baloldalt. Ilyet még nem tapasztaltam....
Mi lehet a baj?
Tisztelt Doktor Úr! Colitis ulcerosam van, amely csak a vegbelet érinti. Nem tudom ez lehet az oka a fajdalmamnak. Alhasamnál tegnap este is,ma este is szorító...
Bélprobléma?
Tisztelt Doktor Úr! Sokat küzdöttem felhasi és gyomortáji fájdalommal, ami miatt több vizsgálatom is volt. A gyomor nyálkahártyán metapláziás állapotot...
Mik okozhat még ilyen panaszokat?
Tisztelt doktor Úr! 36 éves nő vagyok, több hónapja már alhasi panaszaim vannak. Konkrétan a köldök alatt, végig. Számtalan vizsgálat volt már. Múlt héten...