Bélprobléma?

Tisztelt Doktor Úr! Sokat küzdöttem felhasi és gyomortáji fájdalommal, ami miatt több vizsgálatom is volt. A gyomor nyálkahártyán metapláziás állapotot állapítottak meg, de rosszindulatú elváltozásra utaló jel nem volt. Az utóbbi időben a felhasi panaszaim javultak, viszont a fájdalom lejjebb vándorolt, és az utóbbi időben az alhasamnál, főként a bal oldali részen állandó, tompa szúró fájdalmat érzek és középtájon főleg evés után olyan, mintha bekeményedne az alhasam. Nőgyógyászai vizsgálat negatív, laborértékeimen gyulladás nem látszik . Laktózra diétázom, a gluténérzékenységet mind a bélbiopszia mind a vérteszt kizárta. Ennek ellenére mondta az orvos hogy diétázzak rá, hátha nem cöliákiás gluténérzékenységem van. Egy ideje már csinálom, de semmi változást nem tapasztalok. Gyomortükrözésen májusban, vastagbéltükrözésen áprilisban voltam. Ez utóbbira azt mondta az orvosom, "hogy az 2 évig jó."Nem találtak különben kórosat. Ezeket a vizsgálatokat tavasszal azért kértem, mert egy gyógyszártárban kapható székletteszt vért jelzett. Pár hete megint elvégeztem egy ilyen tesztet és továbbra is pozitív volt. A székletem szorulásos, színe inkább világos és mintha az utóbbi időben kevesebb lenne, pedig eszek rostot is. Kérdésem az lenne, hogy próbáljak esetleg a táplálkozásomon változtatni (pl. Fodmap?) vagy mit javasol a Doktor Úr, hogy a fájdalom végére járjunk?

Dr. Plósz János válasza alhasi fájdalom témában

A székrekedés megszüntetése segíthet a panaszok csökkentésében. Ehhez a folyadék- és rostbevitel további emelése, illetve a rendszeres intenzív testmozgás segíthet természetes úton. Átmenetileg Moxalole por napi2-3tasak használata segíthet a széklet rendezésében.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. január 20.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Alhasi tájékú fájdalom laza széklet
Tisztelt Doktor úr! Emésztőrendszeri problémámra keresnék megoldást. Kb 1-1,5 hónapja kezdődhetett a hasfájós problémám, majd 1 hónapja volt egy (szerintem...
Jobb alhasi fájdalom, ciszták vagy...
Tisztelt Doktor Úr! Teljesen tanácstalan vagyok, hogy most akkor mi lehet a bajom, miért fáj az alhasam már 7 hónapja? 8-9 hónapja fennálló túrós folyás és...
Felhasi fájdalom
Üdvözlöm Most vettem észre furdéskor, hogy a hasam baloldala felvan duzzadva az alsó részén. Ha le hajlok fáj a hátam baloldalt. Ilyet még nem tapasztaltam....
Mi lehet a baj?
Tisztelt Doktor Úr! Colitis ulcerosam van, amely csak a vegbelet érinti. Nem tudom ez lehet az oka a fajdalmamnak. Alhasamnál tegnap este is,ma este is szorító...
Hasi fájdalom, diszkonfort érzés
Tisztelt Doktor Úr, 2021.decemberben kezdődtek az alhasi tüneteim, erős bélmozgás, émelygés, gyomor és mindkét oldali hasi fájdalom. 2020.decemberben voltam...
Mik okozhat még ilyen panaszokat?
Tisztelt doktor Úr! 36 éves nő vagyok, több hónapja már alhasi panaszaim vannak. Konkrétan a köldök alatt, végig. Számtalan vizsgálat volt már. Múlt héten...