Laktulóz vizsgálat eredménye

Tisztelt Doktor úr! Májusban a laktulóz kilégzéses vizsgálatom pozitív lett, már egy óra után 26, másfél óra után 53 PPM volt az értéke, onnan kezdett el csökkenni. Kaptam Normixot és szedtem utána jó két hónapig probiotikumot. A tünetek szinte teljesen megszűntek, de nyár közepén enyhébb formában visszatértek. A székletem lágy (de csak napi egyszeri, nem hasmenéses), időnként puffadok is, a gázosodás kevésbé jellemző, mint tavasszal, viszont többet morog a hasam, fájdalmam nincs. Most (miután tartottam két hét szünetet a probiotikumkúrában) újra megcsináltattam a kilégzéses vizsgálatot, és ezúttal: 3,3,4,8-as értékek után 80 percnél 17 PPM volt a csúcs, utána viszont visszaesett 2-3-ra az érték, és ott is maradt egészen a 180 perc végéig. Értelmezhető ez az eredmény? (Mérési hibára nem nagyon tudok gyanakodni, mert a készülék nem változott, és fújni sem felejthettem el menet közben, másfél óra után.) Mivel nem érte el a 20-at az érték, ez akkor is negatívnak minősül, ha ilyen hamar bekövetkezett a tetőzés? Utalhat ez másra, mint SIBO? Érdemes tovább szednem probiotikumot, esetleg tartani a FODMAP diétát vagy mással próbálkozni (a Gelsectan kapszula került még elő, mint lehetőség, hátha a SIBO után fennmaradt valamiféle érzékenység)?

Dr. Plósz János válasza SIBO témában

A görbe valóban érdekes, de így, hogy végig 20 ppm alatti, a SIBO valószínűtlen. Érdemes lehet tovább használni a probiotikumot, mellette kellő, mennyiségű rostot bevinni (utifűmaghéj, étkezési korpa, lenmag-örlemény, vagy GAL Bimuno® Flóra Rost-komplex), mozogni rendszeresen, intenzív. Tüneti terápiaként a Duspatalin vagy Meteospasmyl használata segíthet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. szeptember 08.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Sibo H2 teszt után
Üdvözlöm Doktorúr! 12napos normix kezelést kaptam, azaz napi 3x2 normix, napi 1200mg, kezelés alatt fodmap diéta. A 9ik, 10ik napon már...
Vélemény a témában
Tisztelt Doktor Úr! Az év eleje óta több diagnosztikai eljáráson vettem részt az emésztésemmel kapcsolatban ahol az alábbi eredmények...
Sibo esetén milyen probiotikum illetve...
Kedves doktor úr! Lactulose kilegzéses teszt pozitív eredményt adott, ami alapján SIBO igazolható. Pár hónapja egy nagyon stresszes...
Sibo, hasmenés, lopedium
Jó napot Tisztelt DoktorÚr! Sibo betegségem miatt szedtem tavaly novemberben 1 kúra antibiotikumot (10 napon keresztül napi 2x1 Augmentin...
Laktulóz vizsgálat eredménye
Tisztelt Doktor Úr! Haspuffadás, hasi fájdalom és hasmenéses tünetek miatt voltam laktulóz vizsgálaton, ahol az alábbi eredmény született:...
Sibo, hasmenés
Tisztelt Doktor Úr Tavaly novemberben voltam Önnél konzultáción a Sibo betegségem miatt. Ön javasolt nekem akkor antibiotikum kúrát (napi...