Vérömleny lábon

Tisztelt Doktornő! Csatolok egy képet gyermeksebészeten kapott járóvizsgálati lapról! A lényeg, hogy a fiamnak a sípcsontjánál egy vérömleny keletkezett sportsérülésből fakadóan. A sebészeten azt mondták, hogy három hétig nem focizhat. A fiú igazolt labdarúgó így eléggé megviseli, hogy nem járhat edzésre. Kérdésem: Esetleg futhat-e ezen idő alatt? Főleg sprintekről van szó. Végezhet-e olyan gyakorlatokat, amihez kevésbé van szükség a lábra? Pl. fekvőtámasz, felülés? Köszönöm!

Dr. Bogdán Aurél válasza lábszár sérülés témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Leírása és az ambuláns lap alapján azt tudnám tanácsolni, hogy intenzív mozgást (futás, ugrás) ne végezzen, a végtag nyugalomba helyezése segíti a vérömleny felszívódását, a kötőszövet regenerációját. A fent említett terápia mellet Lioton gél használata is javallott, a vérömleny felszívódásának segítésére. Fürdésnél a meleg vizet kerülje és 3 hét múlva menjenek vissza kontrollvizsgálatra. Ha az ekkor készült ultrahang a vérömleny jelentős csökkenését mutatja, akkor fokozatosan ismét el lehet kezdeni a sportolást. A pihenés mellőzése, és az intenzív végtaghasználat akár a tünetek rosszabbodását, szövődmények kialakulását is eredményezheti, mely maradandó károsodáshoz is vezethet és ez a későbbi sporttevékenységét jelentősen korlátozhatják. Inkább még egy kis idő sportmentesség, mint később a sport végleges abbahagyása.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. november 29.

Kérdések és válaszok: Elsősegély, sérülések

Lábszár beütés..
Kedves Weborvos! Úgy kb. két hónapja a lábszáramat igenerősen bevertem egy vas lépcsőfokába. A helye eléggé megkeményedett, nyomásra érzékeny, és enyhén...
Mit tegyeK,
Tisztelt Doktor Úr! Két héttel ezelőtt volt egy lovas balesetem. Felbuktam a lóval és ahogy az felállt, megtaposta a jobb lábam hátsó részét. A vádlim a...
Csonthártya sérülés. Együtt lehet vele...
Tisztelt Doktor Úr! 2013,decemberében lovaglás közben balesetet szenvedtem. Felbuktunk a lovammal, a jobb sípcsontom a ló alá szorult, szerencsére azonnal...
Állatharapás
Tisztelt Dr. Szabó Zsuzsanna! Munkám során járunk ki terepre. Egyik alkalommal, most április 5.-én, egy illegális területfeltöltésnél jártunk, ahol az egyik...
Elváltozás a combon mitől?
Tisztelt Doktor! Egyik napról a másikra arra lettem figyelmes, hogy eldeformálódott a bal combom. Egy mélyedés van benne, mintha lyuk lenne, vagy egy...
Csípőtörés
Szép estét! Panaszom a következő. 1 hete vagyok korházban, autó gázolt el miből kifolyólag tört 5 bordám, légmellem lett stb., De ami az igazán aggasztó...