Erős halántékütés, arc felduzzadása és zsibbadása

Kedves Doktornő! 2 napja elestem kirándulás közben és hatalmas erővel beütöttem a bal oldalt a halántékomat egy sziklába, mivel olyan szerencsétlenül estem, hogy nem bírtam a kezemmel letámaszkodni, így a fejem ért le először. Hihetetlen fájdalom volt, de nem vesztettem az eszméletemet. Viszont azonnal teljesen érzéketlenné vált a bal arcfelem és a bal oldali felső fogsorom (olyan érzés teljesen, mint a fogászati érzéstelenítő injekció után), illetve az orrom bal fele is érzéketlen, és kicsit megduzzadt az arcom. Elmentünk a sürgősségre ahol CT-t csináltak és azt mondták, hogy nincs törés, menjek haza, pihenjek pár napot és ha panaszok vannak menjek neurológiára. Másnapra teljesen bedagadt a bal arcom, ami azóta is tart, semennyit nem lappad, de elszíneződés csak kis területen van, de az sem ott ahol konkrétan az ütés ért hanem lejjebb, és a duzzanat is lejjebb van. Rágni is nehezen tudok, mert fáj nagyon az állkapcsom közben, inkább csak pépeset tudok enni. Folyamatosan fájdalomcsillapítót szedek, így már nem elviselhetetlen a fájdalom, de fáj azért erősen, az érzéketlenség ugyanúgy megmaradt, semmit nem változott, és a duzzanat mérete sem csökken. Ma elkezdett zsibbadni erősen a bal lábam is, ilyesmi korábban is előfordult már, de mostanában nem volt jellemző. Esetleg lehet köze a fejsérüléshez? Van okom aggodalomra, érdemes elmenni további vizsgálatokra, vagy elég a pihentetés? Köszönöm előre is válaszát! (Nincs semmilyen ismert betegségem, korábban nem volt komoly sérülésem, nem szedek gyógyszert.) Üdvözlettel.

Dr. Bogdán Aurél válasza arcsérülés témában

Vizsgálat nélkül, illetve a dokumentációk ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Ha a CT nem írt le törést és vérzést a koponyaűrben, az nagyon jó. Az ütés során valószínűleg az a rész zúzódott, ahol az arcot, felső fogsort ellátó egyik fontos ideg fut, és ez eredményezi a zsibbadást, fájdalmat. Továbbá a rágás során észlelt fájdalom és a duzzanat a zúzódás következtében kialakult lágyrész bevérzésnek is köszönhető. A fájdalom 1-2 hétig is letarthat, a duzzanat is kb ennyi idő alatt szűnik meg. A zsibbadás sajnos akár 2-3 hónapig is fennállhat. A lábzsibbadás és a fejsérülés között a leírtak alapján nem gondolok közvetlen kapcsolatot. Ha panaszai tartósak maradnak, jelentős javulás nem következik be, esetleg újabb panaszok jelentkeznek, akkor mindenképpen menjen vissza kezelőorvosához.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. augusztus 20.

Kérdések és válaszok: Elsősegély, sérülések

Állatharapás
Tisztelt Dr. Szabó Zsuzsanna! Munkám során járunk ki terepre. Egyik alkalommal, most április 5.-én, egy illegális területfeltöltésnél jártunk, ahol az egyik...
Elváltozás a combon mitől?
Tisztelt Doktor! Egyik napról a másikra arra lettem figyelmes, hogy eldeformálódott a bal combom. Egy mélyedés van benne, mintha lyuk lenne, vagy egy...
Csípőtörés
Szép estét! Panaszom a következő. 1 hete vagyok korházban, autó gázolt el miből kifolyólag tört 5 bordám, légmellem lett stb., De ami az igazán aggasztó...
Lábsérülés
Tisztelt Doktor Nő! A napokban (Február 11.) szerencsétlenül léptem és kicsit megbicsaklott a jobb lábam. Utána pár óráig közepesen fájt a lábfejem / bokám...
Lább forrázás
jonapot kivánok érdeklödnék, hogy agusztus 15 én leforáztam a lábbam nagy része már gyogyult, de van egy - két szakasz ahol nem akar már betadine kenöcsel meg...
Nyakcsigolyatörés
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Ma sajnos a hátamra ugrottam az ágyra örömömben., Amikor is egy reccsenést hallottam éreztem a torkomban, rögtön lezsibbadt a nyelvem....