Eltört az orrom? Mit tegyek?

Tisztelt Doktor! 1 hete vasárnap éjjel elmentünk szórakozni ismerőseimmel és balszerencsés módon összeszólalkoztunk egy társasággal, aminek következményeként az egyik intelligens részvevő lefejelt. Emlékszem, hogy fájt és vérzett az orrom, de nem annyira. Az elkövetkezendő két nap bevolt dagadva kicsit, de nem tűnt úgy, hogy deformálódott volna. Nekem még nem volt dolgom orr töréssel, az ismerőseimet kérdezgettem, hogy ez az lehet-e. De tényleg nem tűnt komolynak, ők is mondták, hogy ez nem az. Most pár hétvégén kezdtem észrevenni, hogy ha annyira nem is, de, mintha ferde lenne! Nagyon félek, szerdán van csak fül-orr-gégészet akkor nézetem meg. Ugye nem kell plasztikázni, és több százezret fizetnem ha visszaakarom állítani? A másik, hogy orrsövényferdülésem alapból volt, és hátha így most ezt a két dolgot eltudom intézni egyszerre. Mik a meglátásai? Előre köszönöm szépen!

Dr. Zaránd Rajmund válasza orr sérülés témában

Tisztelt Uram! Az orrcsont repozíciója a törést követő 8-10 napban lehetséges. Egy rtg sokat segítene a tényállás kiderítésében. A repozíció és a septumplasztika egy ülésben nem megoldható. Az orrplasztika (később) a septummal viszont igen.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. szeptember 17.

Kérdések és válaszok: Elsősegély, sérülések

Betört orr fáj
Tisztelt Doktornő/Úr! Körülbelül 1 éve beverték a szüleim az orrom, vérzett is Elmentem vele a háziorvoshoz, aki azt mondta, hogy ez nem törött el és nem...
Mit tegyek az orrommal?
Tisztelt Rajmund Úr! Kb 10 hónapja futballozás közben ütköztem a csapattársammal és akk fájt az orrom és vérzett is de simán kibirtam nem fájt utána, de én...
Állatharapás
Tisztelt Dr. Szabó Zsuzsanna! Munkám során járunk ki terepre. Egyik alkalommal, most április 5.-én, egy illegális területfeltöltésnél jártunk, ahol az egyik...
Elváltozás a combon mitől?
Tisztelt Doktor! Egyik napról a másikra arra lettem figyelmes, hogy eldeformálódott a bal combom. Egy mélyedés van benne, mintha lyuk lenne, vagy egy...
Csípőtörés
Szép estét! Panaszom a következő. 1 hete vagyok korházban, autó gázolt el miből kifolyólag tört 5 bordám, légmellem lett stb., De ami az igazán aggasztó...
Lábsérülés
Tisztelt Doktor Nő! A napokban (Február 11.) szerencsétlenül léptem és kicsit megbicsaklott a jobb lábam. Utána pár óráig közepesen fájt a lábfejem / bokám...