Elesés utáni szédülés (fejbeverés nem történt)

Jónapot kívánok! Az én problémám számomra elég érdekesnek tűnik, ami a következő: A tegnapi napon a lépcsőházban megcsúsztam a lépcsőn, és fenékre esve "leszánkóztam" 3 lépcsőfokon. A fejemet biztos nem vertem be, és tudtommal a hátamat sem. Ezzel nem is lett volna nagy gond. Olyan 1 perc után fel tudtam állni, ekkor már aránylag kis fájdalomérzéssel. Lesétáltam a 4. emeletről teljesen normálisan, és mikor a kijárati ajtóhoz értem hatalmas szédülés kapott el és szinte ájuláshoz vezetett, és hozzájárult nagyon erős fülzúgás és vörös látás. Ez körülbelül 2-4 percig tartott míg lassacskán teljesen elmúlt (eközben a falnak támaszkodtam, és kicsit később mikor már kicsit jobban voltam leültem egy lépcsőre), és azóta teljesen normálisan érzem magam. Az lenne a kérdésem, hogy ez mi okból történhetett ez, és lehet-e ennek következménye, avagy látogassak-e el egy orvoshoz? Utóirat: sosem jártam még ehhez hasonlóan A másik kérdésem, hogy a könyökömön lévő porcot is csúnyát bevertem és kissé bedagadt, ellenben kis fájdalommal, de tudom mozgatni a karom. Tehát az a kérdés, hogy ebben az esetben nem történt nagy baja a porcnak, jól gondolom?

Dr. Bogdán Aurél válasza leesés témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Elmondása alapján nem valószínűsíthető komoly agyi és koponyasérülés, hisz azt nem ütötte meg. A nagy zökkenéstől, vagy a hirtelen felállástól is lehetett egy megszédülése, illetve esetleges vérnyomáskiugrás is okozhatott ilyen tüneteket és magát az elesést is. A könyökén a porcon kívül megzúzódhatott a könyökcsúcsi tömlő, melyben ilyenkor folyadék is képződik és ezért lehet duzzadt, fájdalmas. Első körben jegelje, borogassa, kenje valamilyen nem szteroid gyulladáscsökkentő krémmel. Amennyiben panaszai néhány nap alatt nem szűnnek, keressen fel egy traumatológiai szakrendelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. január 14.

Kérdések és válaszok: Elsősegély, sérülések

Állatharapás
Tisztelt Dr. Szabó Zsuzsanna! Munkám során járunk ki terepre. Egyik alkalommal, most április 5.-én, egy illegális területfeltöltésnél jártunk, ahol az egyik...
Elváltozás a combon mitől?
Tisztelt Doktor! Egyik napról a másikra arra lettem figyelmes, hogy eldeformálódott a bal combom. Egy mélyedés van benne, mintha lyuk lenne, vagy egy...
Csípőtörés
Szép estét! Panaszom a következő. 1 hete vagyok korházban, autó gázolt el miből kifolyólag tört 5 bordám, légmellem lett stb., De ami az igazán aggasztó...
Lábsérülés
Tisztelt Doktor Nő! A napokban (Február 11.) szerencsétlenül léptem és kicsit megbicsaklott a jobb lábam. Utána pár óráig közepesen fájt a lábfejem / bokám...
Lább forrázás
jonapot kivánok érdeklödnék, hogy agusztus 15 én leforáztam a lábbam nagy része már gyogyult, de van egy - két szakasz ahol nem akar már betadine kenöcsel meg...
Nyakcsigolyatörés
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Ma sajnos a hátamra ugrottam az ágyra örömömben., Amikor is egy reccsenést hallottam éreztem a torkomban, rögtön lezsibbadt a nyelvem....