Immunhiány

Ikreim vannak. Most lesznek két és félévesek. A nagyobbik fiamnál immunhiányt diagnosztizáltak. Ő kb 5 és fél hónapos koráig szopizott, de már az első perctől pótolni kellett a tejcsit. Először Aptamil ha tápszert kapott, majd a Milupa Milumil HA Start-ot. Miután a Milupa vátoztatoot a tápszeren a kisfiamnak atópiás tünetei voltak az arcán. Egészen megvastagodott a kis bőre két oldalt az arcán, ekkor volt 6 hónapos. A gyerekorvounk tólem kérdezte, hogy milyen tápszert írjon neki? Ekkor váltottam gyerekorvost, Ö elküldött minket tejérzékenység vizsgálatra ami negatív lett. Másik tápszert kapott a tünetek elmúltak. Kissebb mértékben akkor jelentkezett, ha tejzerméket fogyasztott. Ekkor derült, ki hogy immunhiányos. Ez 2008 júniusában volt, ekkor Ribomunyl kúrát javasoltak neki. Decemberben újra vizsgálták az IGG. 5.99, IGA0.18, IGM 0.39 volt. Májusban felülvizsgálat, de csak megvizsgálták, nem volt vérvétel és semmit nem mondta. Most decemberben újabb vizsgálat az eredmények: IGG5.51, IGA 0.07, IGM 0, 43. Az imunnologiai rendelésen nem mondanak semmit.Továbbra is a Ribomunyl kúrát javasolták. Nem tudom mi a normális érték, vagy hogy ilyen esetben mi a teendő. Semmi jele nincs az immunhiánynak. Nem beteges, van étvágya a súlya sem alacsony. Most másfél évesen 100 cm és 16, 5 -17 kg közötti a sulya. A testvérén nem végeztek semmilyen vizsgálatot. Ő 13, 5kg és 92 cm.

Dr. Bessenyei Mónika válasza immunológia témában

Kedves Kérdező!

A kisfia immunértékei valóban alul maradnak a normál értéktől. A csökkentebb immunrendszeri aktivitás miatt általában a gyerekek könnyebben kapnak el fertőzéseket: felsőlégúti, húgyúti, gyomor- bélrendszeri fertőzéseket illetve allergiás betegségekre hajlamosabbak. A kisfiának a Ribomulyl nevű gyógyszer adásával próbálják az immunrendszerét stimulálni, ellenállóbbá tenni, ami ahogy elmondja sikeres, hiszen nem beteges a gyermek. Esetleg még probiotikummal tudja támogatni a kisfia immunrendszerét pl. Normaflore-ral, mely a gyomor-bélrendszeri fertőzések megelőzését segíti elő. Amit még fontosnak tartok, hogy másik gyermekét is érdemes elvinni az immunológia szakrendelésre és egy kivizsgálást végeztetni nála is.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2010. február 04., 11:33; Megválaszolva: 2010. február 04., 11:33
Kérdések és válaszok: Egyéb
IgA, IgG, IgM
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Az alábbi témával kapcsolatban fordulok Önhöz tanácsért. Gyakorta visszatérő, influenzaszerű megbetegedések miatt...
Féloldali zsiborgás
Tisztelt Dr. Nő! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, terhességem alatt jelentkezett elősször a bal arconban ilyen enyhe zsiborgó érzés mintha...
Lelet kiértékelése
Tisztelt Doktornő! Segítségét szeretném kérni a mellékletben küldött lelet kiértékelésében, valamint írok még pár értéket egy másik...
A múltkor írtam önnek és a választ...
Üdvözlöm! Írtam önnek a múltkor a problémám miatt. Lent csatoltam egy decemberi és egy januári vérvételt. Voltam háziorvosnál megvizsgált. Nem...
TB ellátás lehetősége
Tisztelt Doktornő! Van-e a TB-nek szolgáltatása vagy éppen szolgáltatási kötelezettsége abban az esetben, ha egy 50 éves, home-office-ban dolgozó...