Gilbert kór-szemem alatt konstans sárga foltok

Tisztelt Doktor úr! 2016-ban diagnosztizáltak Gilbert-korral egy vérvétel alkalmával, magas bilirubin szinttel rendelkeztem. Tulajdonképpen a hétköznapi életemet nem nagyon befolyásolja az állapot, kisebb módosításokkal ugyanúgy élem az életem, mint előtte. 2018 nyarán fedeztem fel, hogy a bal szemem alatt egy sötétebb, sárga folt kezdett el képződni, ami azóta is konstans ott van, és ebben az évben a másik szememen is kialakult egy állandó folt a karantén alatt. (fényképen csatoltam) Még a koronavirus előtt volt szerencsém egy laborvizsgalaton részt venni március 10-én, ahol csak két eredményem volt magas: Totál bilirubin 42,1 uMol/L és a konjugalt bilirubin 10, 3 uMol/L értéket mutatott. Tisztában vagyok vele, hogy a szemem sárgája stressz, alkohol, fáradtság, edzés, éhség hatására változhat, valamikor élénkebb, sötétebb, valamikor világosabb, de zavar, hogy konstans ott van a szemem környékén. Ha húzós időszakon vagyok túl, akkor kicsit növekszik pár centit, de általában stagnál. Magamtól igyekszem redukalni az alkoholfogyasztasom (nem megyek bele gyakran másnaposságig jutó bulikba, és nem iszom töményet), illetve nem eszem zsíros ételeket. Mit javasol, szükséges-e valamiféle vizsgálat? Nem változott szinte semmi az életemben, az elmúlt hónapokban vagyok faradekonyabb a kelleténél, de mást nem érzek. Csak ott van a szememnél Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Árki Ildikó válasza Gilbert-kór témában

Tisztelt Kérdező! Fénykép nem érkezett. Amennyiben a szem alatt, a bőrön észleli a foltot, akkor bőrgyógyásznak mutassa meg. Ha a szemben lát foltot, akkor szemész szakorvost keressen fel . A magas serum bilirubin szint sárga színt (icterus) a szem ínhártyáján (szemfehérjén) okozhat. Hasi ultrahang vizsgálat, gastroenterológiai vizsgálat javasolt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. október 05.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Allergia vagy intolerancia vizsgálat ?
Tisztelt Doktor Úr! 16 éves lányom labor eredményében a következő adatok szerepelnek: EO eosinofil szám: 1,55 (0,01-0,5) EO % 21,3 (0,00-4,0) Ö bilirubin: 35,8...
Emésztési panaszok
Kedves Doktor Úr, 30 éves férfi vagyok egy minimális túlsúllyal. Tavaly tavasszal jelentkeztek először a tünetek, amelyek puffadás;laza, enyhén sárgás...
Koronavírus veszélyeztetett?
Tisztelt Doktor Nő/Úr! 27 éves lány vagyok, Gilbert-szindrómám van, az lenne a kérdésem, hogy koronavírus járványban veszélyeztetettek közé tartozom-e?
Gilbert
Tisztelt Doktornő / Doktorúr! Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy - nem nagy, mennyiségű - alkoholfogyasztás után másnap este, vagy harmadnap...
Gilbert kór
Fiamnál Gilbert-kórt állapítottak meg. Az utóbbi hónapokban nagyon fáj a hasa, főleg reggel - délelőtt, miután eszik ez a fájdalom csillapodik. Szeretném...
Gilbert-kór vagy epeelválasztási zavar
Tisztelt Doktor Nő/Úr! A bilirubin értékem mindíg a normális felett van és volt, amivel nem foglalkoztak, sokszor hallottam biztos elromlott a berendezés...