Rendszertelen ciklus és hajhullás

Tisztelt Doktor Úr! Közel egy éve már, hogy a korábban szinte teljesen kiszámítható és normális menstruációs ciklusom kezdett felborulni: tavaly nyáron rövidülni kezdett (28-32 nap), a vérzések pedig lassan 7-8 napossá húzódtak., December közepén jártam orvosnál, aki megnyugtatott, hogy valószínűleg nincs komoly gond, de kért egy kismedencei ultrahangot. (Eredményeit mellékeltem.) Az ultrahang eredményeivel 40-50 perc múlva már másik orvos fogadott, aki az eredményekről semmit nem mondott, de a ciklus rendezésére Norcolutot írt fel - tekintve, hogy nem kértem fogamzásgátlót. A Norcolut-kúra után a ciklusom átmenetileg normalizálódott, ezt követően azonban, az utolsó két ciklusom jelentősen elnyúlt (42-43 nap), de a vérzések hossza normális volt (5-6 nap). Párommal együtt úgy érezzük, hogy most értünk abba az életszakaszba, hogy most már lassan babát is terveznénk. Nyugtalanít a ciklusom szabálytalansága, és az a tény is, hogy úgy érzem, hogy csak felületesen foglalkoztak a problémámmal – hiszen sok mindenről nem tudtam beszélni az orvossal/orvosokkal… Tartok attól, hogy akár PCO-ról is szó lehet… A megváltozott ciklus mellett, nem találtam biztatónak, hogy az ultrahangon elhangzott a „multiciszta” szó -, amit aztán a vizsgálatot végző orvos korrigált-, és az sem bíztat, hogy a hajam hullása (főleg a halánték környékén!) - és a sok növekvő „babahaj” – már olyan mértékű, hogy azt már a fodrászom is megjegyezte, az államon pedig egy-egy erősebb szőrszál is nő. A bőrömet nem érzem az átlagosnál zsírosabbnak, és a vércukor szintem is rendben van, a tapasztalt súlygyarapodást (5-6 kg) pedig egyelőre inkább a korábban megszokottnál valamivel alacsonyabb szintű fizikai aktivitás számlájára írtam - bár most is aránylag rendszeresen sportolok.. Sajnos nem nagyon engedhetem meg magamnak, hogy magánrendelésekre járjak nőgyógyászhoz, bőrgyógyászhoz és endokrinológushoz, de szeretném, ha sikerülne megoldást találni a problémáimra, és hogy ne legyen akadálya a családtervezésnek se. Szeretném tudni, hogy Ön mit javasol. Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Tekse István válasza hajhullás témában

Kedves Kérdező! Endrokrinológiai kivizsgálás javasolt tünetei és leírása alapján. Szükséges lenne megkeresni a helyi belgyógyászati - azon belül endokrinológiai - rendelést. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2018. május 01., 14:39; Megválaszolva: 2018. május 01., 17:57

Kérdések és válaszok: Egyéb

7 éves kislány haja
Tisztelt Doktornő! 7 éves kislányom reggeli fésülésénél kb. 20 hajszál jött ki, és a párnáján is találtam 8 szálat. Mostanában kb 3 hete vettem észre, hogy...
Mi lehet ez?
Tisztelt Doktornő / Úr! 32 éves nő vagyok, nincs semmilyen alapbetegségem, de az utóbbi 2 évben nagyon furcsa tüneteim vannak. Dagadt a lábam a nap 24...
Erős hajhullás
Tisztelt Doktor Nő!   Lányomnak, aki  27 éves kb. 1 éve erősen hullik a haja. Nagyon szép dús és hosszú haja volt. Volt nőgyógyászaton, ahol a...
Szexuális vágy eltűnése és hajhullás
Tisztelt Doktor Nő/Úr! 33 éves vagyok, 2 éve szültem első, és eddig egyetlen gyermekem. Szexuális vágyam leépülését éltem meg fokozatosan. Főleg a szülés...
Hajhullás és fogamzásgátló szedése
Tisztelt Doktor ÚR/Nő! 3 hónapja szedem a Yasminelle fogamzásgátlót, most járok a 3. hónap végén... Kb. 1, 5 hónapja erősen hullik a hajam! Okozhatja ezt a...