Sürgős segítségre lenne szükségünk

Tisztelt Doktor úr! Édesanyám 48 éves látássérült 3 gyermekes nő. Két héttel ezelőtt erős, szűnni nem akaró hasi fájdalmak jelentkeztek nála, amit minden étkezés után hasmenés követett, ami a mai napon egy kevés vért is tartalmazott. Néhány nap diétázás után sem szűntek meg panaszai ezért háziorvosunkhoz fordult aki különböző vizsgálatokra küldte városunk kórházába. A nőgyógyászati vizsgálaton megállapították, hogy nem ilyen eredetű a probléma. A hasi ultrahangon vese és epekövet is találtak valamint gennyes folyadékot a kismedencében. Perforálódott vakbélgyulladás gyanújával befektették sebészeti osztályukra, de a később elvégzett ct eredmény nem mutatott vakbélgyulladást így a műtét elmaradt valamint a vakbélgyulladást kizárták. A vérvétel eredménye enyhe gyulladást mutatott szervezetében. Ezeken az információkon kívül semmi mást nem tudunk, kezelőorvosa 3 császármetszése miatt összenövésekre is gyanakszik. Sajnos édesanyám már egy hete fekszik osztályukon szűnni nem akaró fájdalmaival, de állapotával kapcsolatban előrelépés még nem történt, ezért szeretném kikérni a Doktor úr véleményét, valamit ha erre van lehetőség valamilyen elérhetőséget kérni, hogyha anyukám ügyében továbbra sem történik semmi, nagyon szeretnék Plósz János doktor urat a, debreceni Kenézy Kórház Gastroenterológiai osztályán személyesen is felkeresni. Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel.

Dr. Plósz János válasza alhasi fájdalom témában

Tekintettel a hasi fájdalomra, a hasmenésre és a véres székletre, széklettenyésztést, ennek negativitása esetén vastagbél-tükrözést kellene végeztetni, hogy mielőbb diagnózishoz és megfelelő terápiához jussanak.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. október 16.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Alhasi tájékú fájdalom laza széklet
Tisztelt Doktor úr! Emésztőrendszeri problémámra keresnék megoldást. Kb 1-1,5 hónapja kezdődhetett a hasfájós problémám, majd 1 hónapja volt egy (szerintem...
Jobb alhasi fájdalom, ciszták vagy...
Tisztelt Doktor Úr! Teljesen tanácstalan vagyok, hogy most akkor mi lehet a bajom, miért fáj az alhasam már 7 hónapja? 8-9 hónapja fennálló túrós folyás és...
Felhasi fájdalom
Üdvözlöm Most vettem észre furdéskor, hogy a hasam baloldala felvan duzzadva az alsó részén. Ha le hajlok fáj a hátam baloldalt. Ilyet még nem tapasztaltam....
Mi lehet a baj?
Tisztelt Doktor Úr! Colitis ulcerosam van, amely csak a vegbelet érinti. Nem tudom ez lehet az oka a fajdalmamnak. Alhasamnál tegnap este is,ma este is szorító...
Hasi fájdalom, diszkonfort érzés
Tisztelt Doktor Úr, 2021.decemberben kezdődtek az alhasi tüneteim, erős bélmozgás, émelygés, gyomor és mindkét oldali hasi fájdalom. 2020.decemberben voltam...
Bélprobléma?
Tisztelt Doktor Úr! Sokat küzdöttem felhasi és gyomortáji fájdalommal, ami miatt több vizsgálatom is volt. A gyomor nyálkahártyán metapláziás állapotot...