Mitől érzem magam egyfolytában kábának?

Tisztelt Doktornő! Problémám az, hogy elég régóta durva fáradtsághullámok törnek rám. Nincs semmi egyéb tünetem, se fejfájás, se láz, se egyéb fertőzésre utaló jel, csupán annyi, hogy úgy érzem, mintha el lenne vágva az agyamba menő kábel és nem kapna elég energiát. Emiatt nem szédülök, de kábának érzem magam, és semmire sem bírok koncentrálni. Legrosszabb esetben teljesen gyengének éreztem magam, mint aki durva láztól szenved, érzékeny voltam a kattogó hangokra. Először novemberben, majd januárban jött ez elő és kb. egy hétig tartott. Akkor azt gondoltam, hogy leterheltem magam. (Egyszerre egyetemi vizsgák, nyelvvizsga, TDK munka stb.), De aztán február elején újból előjött, úgy, hogy előtte 2-3 hétig semmi mentálisan terhelő dolgot nem csináltam, és így elvetettem ezt a lehetőséget. Azóta is benne vagyok ebben a nagy fáradtságban lassan másfél hónapja, hol nagyon rosszul vagyok, hol kevésbé. Mindegy, mennyit pihenek, alszok, mozgok. Az életmódom nem változott a régi énemhez képest. Néha fordult elő pár napig, hogy a réginek éreztem magam. Háziorvosommal megnézettük a vérképem (TSH-t is), minden rendben volt. Elküldött még szemészhez, mondván, hogy kicsit vérben vannak a szemeim. Szem nyomását, szemfeneket, és a látásom vizsgálta, mindent jónak talált. Az elmúlt öt évben ugyanaz a lencse van a szemüvegemben, de nem romlott a dioptria. Jelenleg még arra gyanakszom, hogy a régebbi szemüvegemnek már rossz a kerete, emiatt talán rosszul töri a fényt és így terheli az agyam. (Keddre lesz kész az új.) Mert egyébként a szemem is fáradtnak érzem, kényelmetlennek érzem, ha pásztáznom kell a környezetem. Lelki problémákra nem gyanakszom, mivel semmi sem történt, ami, depressziót okozhatna. Allergiás vagyok porra, állati szőrre, penészre, pollenre, de semmi orrfolyásos, köhögéses tünetem nincs már elég régóta, és a gyógyszerem is szedem, ezért nem hinném, hogy ez a probléma. Mi lehet a probléma, hogy szüntessem meg? Semmi ötletem, és eléggé rontja az életminőségem.

Dr. Kerekes Éva válasza tompaság témában

tisztelt Érdeklődő! Nem tudok megmondani, mi okozza panaszait. Talán érdemes kardiológiai vizsgálatot kérni, vérnyomást mérni a kábaság időszakában (ha alacsony, a kávé segthet), valamint Goncokészítményekkel próbálkozni. A sport is tonizál, energiát ad. bármi is okozza, remélem, meggyógyul.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. március 15.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Tompultság érzés a fejbe, lelassult...
Tisztelt DoktorNŐ/ÚR! Márciusban kezdődött a dolog, egyszer csak fekvés közben elkezdett zúgni a fülem és mintha valami zenét hallottam...
Fejfájás?
Kedves Doktor Nő! Múlt hét pénteken kezdődött a panaszom és azóta is tart! Enyhe fejfájásom van és ez a fejem bal oldalára lokalizálódik,...
Nem múló szédülés és fejfájás
Üdvözlöm! Múlthéten Csütörtökön az egyik pillanatról a másikra elkezdett fájni a fejem, a fejfájás nem állandó. Időnként előjön pár...
LDH, CK magasabb-melanoma vagy más?
Kedves Doktornő! Jogosítvány hosszabbítás miatt készítettek vérképet, ahol az LDH 222 (ref.tart 135-214u/l) és a CK 180 (ref.tart...
Sajkacsont törés
Tisztelt Doktornő! 08.01-én a jobb os scaphoideum radialis végéből egy 6,5 mm-es darab jó helyzetben letört. Ennek rögzítésére egy LigaFlex...
Alkoholfogyasztás után az állkapcsom...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A panaszom már több éve fenn áll, próbáltam egyről a kettőre jutni, de sose sikerül. Ha alkoholt fogyasztok, pl...