Fejfájás és önkielégítés

Tisztelt doktor nő! Nemrég azt éreztem a csiklómban, hogy kicsit fáj, de legalábbis nem nyugodt állapotban van, bizsereg, majd mintha orgazmusom lenne, eláradt onnan valami bennem, ezt követően megfájdult a fejem, görcsölt, teljesen nem szűnt meg, de alább hagyott. Később ismét mintha orgazmusom lett volna, ugyanazt éreztem, de most már nem mindig fáj a fejem, hanem kicsit szédülök, nem érzem jól magam, mintha belülről feszítené szét a fejem valami. Ez néhány naponta ismétlődik. A kérdésem az, hogy mitől van ez? Azt el kell még mondanom, hogy 1 évig rendszeresen kielégítettem magam. Lehet, hogy a csiklóm amiatt elromlott, vagy nem is tudom, de érzem hogy onnan árad a fejembe valami. Válaszát előre is köszönöm, Mária

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza fejfájás témában

Kedves Kérdező!

A rendszeres önkielégítés a női nemi szerveken semmilyen károsodást nem okoz.Óvatlanságból azonban kisebb nyálkahártya sérülések, fertőzések előfordulhatnak.Valószínűleg ez és a túlzott bűntudat együttesen okozza panaszait.Emiatt " ne fájjon a feje".Ön 22 éves, egészséges nő.Forduljon nőgyógyászhoz, és egy ideig egyáltalán ne nyúljon magához. Megbízható őzések, partnerkapcsolatban végzett rendszeres nemi élet végleg meg fogja oldani a problémáját.

Minden jót kívánok. Üdvözlettel: Dr.Szappanos Zsuzsanna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2015. február 24., 20:32; Megválaszolva: 2015. február 25., 07:00
Kérdések és válaszok: Egyéb
Laboratóriumi eredmény
Jó napot kívánok doktornő. Szeretném megkérdezni, hogy a laboratóriumi eredményemben eltérés mutatkozik a Se kálium és az Se alanin...
Lenyeltem!
Részben Lenyeltem a műanyag fogam egy kis darabját lesz e valami bajom? Hogyan tudom én magam kiszedni?
Serum Calcium
Tisztelt Dr. Nő/Úr! Az utolsó vérvételemben emelkedett a calcium szint. Kissé aggódom miatta. Kb két hete kollagén tablettát szedek melynek az...
Vérhigító oltásra
Tisztelt Webbeteg! AstraZeneca oltást követően háziorvosom azt javasolta, hogy a vérrögképződés megelőzésére két hétig szedjek Aspirin protect...
Lehet COVID utóhatás?
Tisztelt Doktornő! Nagyjából három hete pozitív lett a koronavírus tesztem. Igazából nem volt súlyos lefolyású nem volt lázam , csak orrfolyás...