Meggyógyult léprepedés esetén lehet alkoholt fogyasztani? Milyen mértékben?

Tisztelt Doktor Úr/ Doktornő. Lassan másfél éve volt egy biciklibalesetből adòdò léprepedésem, de nem került sor műtétre szerencsére, csak sokat kellett feküdnöm, nem szabadott sportolnom aztán idővel meggyógyult. Az a problémám, hogy még mindig szokott fájni. (nem erős fájdalom, csak nagyon enyhén szúr, bizsereg, vagy érzem, hogy valami ott, azon a területen történik) Voltam már orvosnál újból - az után, hogy meggyógyult és észleletem a fájdalmat- és ezt elmondva kaptam ultrahangra időpontot, de nem láttak semmi rendellenest a vizsgálaton, azt mondták, hogy ennyi belefér, nem igazán kell vele foglalkozni. Ebbe belenyugodtam, nem izgat mostmár ha fáj. Az történ viszont, hogy viszonylag sok ideje nem tapasztaltam problémát a lépemmel kapcsolatban, viszont pár órával az után, hogy a múltkor alkoholt fogyasztottam, -elég ritkán esik ez meg, ez alkalommal sem ittam sokat, de azért már éreztem a hatását- megint megfájdult. Az lenne a kérdésem a Tisztelt Doktor Úrtól/Doktornőtől, hogy egyet ért-e a fent említett orvosokkal abban, hogy nincs jelentőssége panaszaimnak, illetve, hogy lehet-e köze az alkoholnak az újból jelentkető fájdalomérzethez, és ha köze van, akkor ez mit jelent, mivel jár, jelenti-e azt, hogy nem szabad alkoholt fogyasztanom, vagy, hogy károsabb az alkohol az esetemben, mint egy léprepedést el nem szenvedő ember esetében, és kell-e ezek alapján valamire jobban odafigyelnem az életmódommal kapcsolatban. Köszönöm előre is a választ.

Dr. Tomonkó Magdolna válasza lép témában

Kedves Kérdező! A gyógyult léprepedés mindenképpen azt jelenti, hogy annak idején, amikor a lépe megrepedt, a tokba bevérzés történt, ami elképzelhető, hogy nem szívódott fel teljesen. Ha ez így van, a lép tokja feszülhet minden olyan dolognál, ami fokozza a vérkeringést, és az alkohol hatása jellegzetesen ilyen, időegység alatt több vérnek kellene tudni átáramolni a lépen. Az alkohol fogyasztás az Ön korában egyébként is rendkívül káros, a fiatal agysejtek érzékenyek az alkoholra, olyan mértékű alkohol hatás, amit már érez az ember, milliónyi agysejt elvesztésével jár. A léppel kapcsolatos probléma megoldása egyedül a lép kivétele lenne, de ez annyi kedvezőtlen és előnytelen változást hozna az életében (pl. a fertőzésekkel szembeni védtelenség, egy jelentős vérraktár elvesztése, stb...), ami miatt ez szóba sem jöhet. Üdv: dr. Tomonkó Maddolna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. november 09.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Megnagyobbodott lép
Tisztelt Doktornő! Márciusban egy feltehetőleg vírusos, elhúzódó, hányós megbetegedésem következtében a hasi UH megnagyobbodott lépet mutatott (UH leleten az...
Lép problémák
Tisztelt Dr. Nő /Úr! 2008-ban készült CT vizsgálaton 2 db Cystát mutattak ki a lépemen. Mivel panaszokat nem okozott, el is felejtkeztem létezésükről. Egy...
Lép vastagsága
Ultrahang vizsgálat eredményem, lien nagyobb vastagsága 52 mm. Azt szeretném kérdezni, hogy, mennyire számit ez komolynak
Lépeltávolítás utáni, a csepleszbe...
Tisztelt Orvos! 3 hónapja biciklibaleset miatt lépeltávolításon estem át. Mindenről tájékoztattak, Prevenar 13 és Menjugate oltásokat megkaptam, és minden...
Multiplex gócos lépelváltozás
Tisztel Doktor Úr! Hasi ultrahang vizsgálat eredménye a vizsgáló orvos Javaslata, véleménye Cholesterol polyposis, Multiplex gócos lépelváltozás. Szeretném...
Lépműtét
Márc. 7-én lesz lépműtétem az alacsony Thr. számom miatt és eléggé félek tőle...tudnátok egy kis támogatást nyújtani?:) Kíváncsi lennék ennek a...