Abnormálisan magas pulzus és "görbénlátás" kis terhelés után

Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Egy számomra különös problémával fordulok Önhöz. Múlt héten rosszul lettem egy rövid, de intenzív terhelés után. Szobabicilivel 500 métert tettem meg nagyjából 30 másodperc alatt. Terhelés közben nem éreztem, hogy bármi gond lenne, viszont ahogy leszálltam, jöttek a gondok. Konkrétan nagyon magasnak éreztem a vérnyomásomat és a pulzusomat is. Nem mértem meg műszerrel, így nem tudok pontos értéket mondani, csak azt, amit éreztem. ANélkül, hogy kitapintottam volna az ujjammal, nagyon erősen éreztem a nyaki ereknél a lüktetést. Sőt, igazából nem is csak ott, hanem a nyakamban, a vállaim körül és valahol a hasamban is. Ebből gondolom, hogy a vérnyomásom is nagyon magas lehetett. Ez még nem is lenne probléma, viszont ez az állapot nagyon sokáig megmaradt. KÖzvetlenül azután, hogy leszálltam a bicikliről, valami történt a látásommal is. Elkezdtem "látni" a pulzusom. Valahol a látómezőm jobb felső részénél a pulzussal összhangban fel-felvillant egy világos/fehér folt. Nem takarta ki teljesen a látómezőt, de nagyon zavaró és nem tudom miért volt, korábban sosem volt ilyen, akármilyen magas volt a vérnyomásom vagy a pulzusom. Ezen kívül volt még egy nagyon kellemetlen dolog. Ahogy elfordítottam a fejem vagy csak a szemem mozgattam, hogy máshová nézzek, nem tudtam rendsen fókuszálni. Tudni kell, hogy szemüveget hordok (0, 5 és 0, 75 dipotria). Ennél az esetnél pontosan olyan volt, mint ha felvettem volna egy sokkal magasabb dioptriás szemüveget, amiben már "görbülnek a dolgok". A tárgyakat csak akkor láttam görbültnek, ha fej vagy szemmozgás volt. Nyugalmi állapotban nem. Ez az állapot (magas pulzus, magas vérnyomás, görbén látás) kb 20 percig állt fenn, de még további fél-1 órára volt szükségem, hogy igazán jobban legyek. A vérnyomásom 120/70-130/80 szokott lenni nyugalmi állapotban. A pulzusom 65-95 között változik. Nem dohányzom. Van esetleg bármi ötlete, hogy mi okozhatta a fent leírtakat? Előre is köszönöm!

Dr. Szanyi Andrea válasza látászavar témában

Kedves Kérdező! Legközelebb, ha panasza ismétlődne, mérje meg a vérnyomását, hogy megtudja, valóban emelkedett-e. Amennyiben ismételten jelentkezne, keressen fel kardiológust, hogy terheléses EKG-t végezzenek. A látászavar okát nehéz megmondani, talán vérellátási zavar állhatott a háttérben.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. május 26.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Látászavar
Tisztelt Doktorúr! Több, mint 10 éve vagyok rövidlátó, asztigmiával. Szörnyű látászavarom van, már több, mint fél éve. Az egyébként tiszta kép felett...
Látás változás
Tisztelt Doktor Úr! Két napja vettem észre, hogy ha pl a nAp által erősen megvilágított fehér ajtót nézem a lakásban, akkor, mintha csillogna a felület....
Fejfájás, homályos látás
Tisztelt Doktor Úr! Ma délután pihenés közben, mikor feküdtem, homályos foltot kezdtem el látni főleg a bal szememmel, kicsit a jobbal is. Ha becsuktam a...
Látásromlás oka tisztázható így?
Tisztelt Doktorúr! 22 éves fiú vagyok. Elég jól észrevehető látásromlás miatt tervezek menni a szemészetre, és bevallom őszintén bennem van az is, hogy nehogy...
Szememben ...
Tegnap délután kezdődött a címben írt úszkálás, ami vékony fekete szálaknak látszanak (romos pókháló) és néhány fekete pötty. Ezek az üvegtestben lehetnek,...
Látászavar. Szedüles
Jó napot. Nekem már 2 éve van ez. szedüles, látászavar (homályos látás uszkalo foltok. Többszor voltam szemészetnel ahol azt mondták szemen kívüli latoterben...