Éjszakai fenék vakarás

Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr! A 30 éves páromat érintő problémával kapcsolatban szeretném segítségét kérni. Nemrégiben felfedeztem, hogy éjszakánként, félálomban erőteljesen vakarja a végbélnyílását., Amikor rákérdeztem erre azt mondta, hogy ez már évek óta tartó jelenség nála. Elmondása szerint a viszketés leginkább éjszaka jelentkezik, és általában tudatában is van annak, hogy vakarózik. Főként az aggaszt, hogy néha már a viszketés megléte nélkül is vakarózik, mert állítása szerint kellemes, már-már kéjesen jóleső érzést vált ki benne. Tartok tőle, hogy ez a probléma talán nem is biológiai, hanem lelki eredetű, vagy lehet szó akár egy rossz szokásról is ez esetben? Mindenesetre úgy vélem, ez nem normális állapot. Hiába igyekszem meggyőzni, nem szeretne orvoshoz menni, őt nem különösebben érdekli vagy zavarja ez az egész. Ha sikerülne meggyőznöm, egyáltalán milyen orvoshoz kellene fordulni ezzel a problémával (pszichiáter, proktológus)? Mit gondol, mi okozhatja az állandó vakarózást? Előre is köszönöm válaszát.

Dr. Tomonkó Magdolna válasza viszketés témában

Kedves Kérdező! Először a jelenség szervi hátterét kell vizsgálatokkal kideríteni, lehet bélféreg okozta fertőzés, gombás fertőzés, ekzema a végbélnyílás körül. Ezekre a vizsgálatokra mindenképpen el kell menni. Ha minden negatív, csak akkor lehet pszihés eredetűnek tartani a panaszokat, de kezelni akkor is kellene. Üdv: dr Tomonkó Magdolna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. július 31.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Viszketés mindenhol
Tisztelt Doktor nő/úr! A problémám kb 4 hete kezdődött! Elkezdett viszketni a herezacskóm! Nem láttam rajta semmi foltot és kiütést, gondoltam a szőr nő...
Arcviszketés
Kedves Doktornő, Kb 3 hete kezdődött, az arcomon, a szám szélén furcsa érzést tapasztaltam, mintha hajszál ért volna hozzá, picit csikiző érzés volt....
Viszketés
T. Doktornő! kb. egy éve jelentkeztek az alábbi tünetek: - fejen enyhe viszketés, de "hegesedésre" utaló kisebb képletek. Semmilyen gyógy- vagy növényi sampon...
Viszkető kiütések
Tisztelt Doktornő! Pár napja viszkető pici piros pöttyök jelentek meg a mellkasomon és mellemen, napról-napra egyre több. Érdeklődnék, hogy mi okozhatja?...
Hajhullás, égő, viszkető fejbőr,...
Tisztelt doktornő! Azért szeretném igénybe venni a szolgáltatás, mert jelenleg külföldön tartózkodom és a járvány miatt nehézkes a haza jutásom. Szeretnék...
Mitől viszketek?
Jó napot kívánok! Augusztus óta folyamatosan viszketek főleg éjjel jelentkezik, időnként kiütések is jönnek rajtam ki. Első alkalmakkal inkább bevérzésre...