Kar zsibbadás, fáradtság, levertség

Tisztelt Doktor Nő/Úr! Napok óta zsibbad a bal alkarom. A zsibbadás mellet nagyon levert és fáradékony vagyok. Ezek a tünetek már pár hónappal ezelőtt is jelentkeztek, több héten keresztül. Akkor elmentem orvoshoz, vérvizsgálati eredményem jó lett, egy kicsit a koleszterin szintem magas értéket mutatott, de az orvos azt mondta ez nem vészes. Ülő munkát végzek, nem sportolok aktívan, de sokat sétálok. A fáradtság és levertség nagyon zavar, sokszor csak feküdnék egész nap. Tüneteim aztán elmúltak, de most megint előjött a karzsibbadás és a levertség. Más tünetem nincs. Nem tudom, hogy mit tudna tanácsolni? Tavaly voltam reumatológián, gerinc röntgenen is, nem mutattak ki semmit.

Dr. Veress Dóra válasza fáradtság témában

Kedves Asszonyom! A karzsibbadást érdemes lenne neurológián kivizsgáltatni, illetve csináltatni egí EKG-t a háziorvossal. A levertség és a fáradtság ilyenkor, tavasszal lehet a tavaszi fáradtság jele. Ha rendszeresebben fordul elő, érdemes egy pajzsmirigyvizsgálatot csináltatni. Mindemellett meg lehet próbálni több zöldséget, teljes kiörlésű gabonát fogyasztani és bevezetni az életébe a sportot. Naponta 30 perc mozgás már csodákra képes. Ezen kívül aludjon sokat, pihenje ki magát, ne éjszakázzon feleslegesen. Ha teheti szervezzen olyan programokat, amik kikapcsolják! menjen el a barátnőivel cukrászdába, vagy kiránduljanak a családdal a szabad levegőn, a lényeg, hogy szakadjon ki a mmindennapok monotonitásából!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. április 26.

Kérdések és válaszok: Depresszió

Gyengeség, fázékonyság, fejfájás 1...
Tisztelt DoktorNő, DoktorÚr, 24 éves fiú vagyok. A panaszom, ami miatt keresem, hogy az elmúlt pár napban a nyakamon több nyirokcsomómat "érzem". Nem mondanám...
Puffadás, alacsony vércukor
Tisztelt Doktor Úr! A következő tüneteimmel kérném szíves szakvéleményét illetve tanácsát, hogy milyen irányban lenne érdemes tovább mennem! Két hónapja...
Fáradtság szívprobléma
Tisztelt Doktor! Kérdésem a következő lenne, tahycard szívritmus zavaros vagyok, amire concort 5 mg-t szedek. Asd és pitvary aneurimam is van. Suntel....
Évek óta fennálló fáradtság, levertség
Tisztelt Doktornő! A segítségét kérem szépen. Az utóbbi 5 évben és kb. 8-10 laboreredményemben az alábbi értékek szinte pontosan (nagyságrendileg) a legutóbbi...
Heves szívdobogás
Kedves Doktor úr/nő! Körülbelül 2 hónapja kezdődött minden, egy reggeliző helyen hirtelen rosszul lettem, hőhullámok, hányinger, heves szívdobogás...
Rossz közérzet
Tisztelt Doktor! Lassan 1 hete olyan panaszokkal küzdök, mint az állandó fáradtság és álmosság, rossz közérzet, nyomás érzés a fejben, látás zavar és...