Kiújulás, áttét?

Tisztelt Doktor! Betegségem előzményei: világossejtes vesecarcinómás daganatot (3, 5 cm-es) távolítottak el a jobb vesémből az alsó pólus csonkolásával, 2009.11.30-án. Az eltávolítás az éppen történt (4 mm), és érbetörés nem volt bizonyítható a lényege a szövettani leltemnek. Ezért onkológust sem kellett felkeresnem., Amit előírtak az a félévenkénti CT controll. 2010 májusában meg is történt, akkor a lelet kimutatott 2 cm-es elváltozást a csonkolt résznél, azzal a véleménnyel, hogy mindez lehet recidíva vagy műtéti, deformítás is. Újabb CT-re 2010.szeptember 7-én került sor, amikor a következő leletet kaptam meg: "A korábbi vizsgálat képein látható tumornak megfelelő lokalizációban a vesekontúr szabálytalan, a parenchymából egy kb. 23x15 cm-es szabálytalan alakú és szabálytalan kontúrú, a környező retroperithoneális zsírszövet felé ill. a hátsó hasfal felé szalagos beszűrtséget mutató terime domborodik elő, mely mind artériás, mind vénás fázisban a kontrasztanyagot méréskelten halmozza. a parenchyma felé a terime relatíve éle kontúrokkal rendelkezik. A retroperithoneumban elsősorban az aorta bal oldalán számos 5 mm-es nyirokcsomó látható. A jobb oldalon a zsírszövetben csak egy-két 4-5 mm-es átm. nyirokcsomó figyelhető meg, mely egyértelműen kórosnak nem mondható. A has bal oldalán mesenterialis zsírszövetben a mesenterialis erek között nagyszámú 1 cm átm. és néhány 1, 5 cm-es. Szabad vagy letokolt hasi ill. kismedencei folyadék nem látható. Vélemény: alsó pólus resectio utáni állapot a jobb vesében. Az alsó pólus területén látható inhomogén szabálytalan halmozó szövet többlet, tekintve a műtét időpontját, lehet még aktív hegszövet, de felmerül residuum ill. recidiva gyanuja is. Retroperithonealislymphadenopatia, mesenterialis lymphadenomegalia és lymadenopatia jelei. Szoros kontroll (max. 3 hónap) szükséges." Kérdésem az lenne, hogy műthetők-e az említett nyirokcsomók a mesenterimban és a hasi aortán, illetve, hogyan, derülhet ki, hogy az említett nyirokcsomókban benne van-e a daganat, azaz áttétek-e? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.

Dr. Nagykálnai Tamás válasza veserák témában

46 éves vesedaganaton átesett nőbetegnek A világossejtes vesedaganat eltávolításra került tavaly. A 2010. szeptemberi CT lelet nem egyérteémű, azaz a leletet adó orvos sem tudja megmondani, hogy mi ez a 23 mm-es elváltozás, és hogy mi van belül ezekben a szokásosnál kissé nagyobb nyirokcsomókban. A 2010. májusi CT hasonlókat írt? Ugyanazon a gépen történt a most szeptemberi vizsgálat is? Két eshetőség van, hogy a jelenlegi helyzetről többet tudjunk meg - és ne is vesztegessünk időt (mert a rákbetegségnél ez nem lenne jó): 1./ Valamilyen képalkotó műszeres (Ultrahang) vizsgálat közben ezt a 23 mm-es dolgot meg kellene szúrni, és "aspirációs cytológiát" venni belőle. • Ha negatív, az jó jel (persze lehet "hamis negatív" is, pl. nem került be daganatsejt a tűbe, pedig ott van. Ennek kicsi a valószínűsége), akkor ráérősen 3 hónap múlva ismételt CT szükséges. • Ha pozitív, akkor sajnos kiújulásról van szó, és azonnal kombinált gyógyszeres kezelésre kell fogni a beteget - és/vagy műtétileg megpróbálni eltávolítani a rosszaságokat. 2./ Úgynevezett PET/CT-t is lehetne csinálni (ez egy izotóppal jelzett cukorral együtt végzett vizsgálat) - bár veserák kiújulásának gyanúja esetén ezt a méregdrága vizsgálatot az OEP sajnos nem finanszírozza, tehát kb. 250.000 - Forintba kerül. Kiváncsian várom a jövő fejleményeit, kézcsókkal

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. október 14.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Vesedaganat miatt vese eltávolítás...
Tisztelt Doktornő! Nagymamám az éven veseeltávolításon esett át rosszindulatú daganat miatt. Azóta számos vizsgálatot csináltak, melyek eredménye a korából...
Veserák és thymus
Tisztelt Doktornő! Egy húgyúti fertőzés kapcsán készült hasi ultrahangon találtak egy daganatot az egyik vesémben. Ezt CT vizsgált követte, mely papillaris...
Vesedaganat műtét utáni Mri vizsgálat
Kedves Doktornő! Édesanyám idén március 9-én veserezekción vett részt egy kb. 40 mm-es rosszindulatú daganat volt a bal vese felső pólusán, semmilyen áttét nem...
Veserák szövettani lelete
Szeretném tudni, mit jelent pontosan férjem alábbi kórszövettani lelete: A bal vese részletében expansivan növekvő, 2 cm átmérőjű, az anatómiai határokat...
Jobb oldali veserák
Tisztelt Doktorúr! Idén Márciusban Ultrahang vizsgálaton voltam és diagnosztizáltak nálam egy 3cm-es daganatot a jobb vese felső pólusán. Voltam MRI, CT...
Műtét után
43 éves férfi vagyok, 2011 június végén műtöttek meg veserákkal, egy 9cm-es tumor volt a jobb vesémben, teljesen eltávolították a beteg vesét. Az első véres...