Veserák és thymus

Tisztelt Doktornő! Egy húgyúti fertőzés kapcsán készült hasi ultrahangon találtak egy daganatot az egyik vesémben. Ezt CT vizsgált követte, mely papillaris vesesejtes cc.-t feltételez. Az elváltozás két egymás mellett elhelyezkedő (kétrekeszes?) 15mm és 30 mm nagyságú, kerek, éles kontúrú, de kontrasztanyagot érdemben nem halmoz. A környező zsírszövet nem infiltrált. Előjegyeztek műtétre, ahol megkísérlik úgy eltávolítani, hogy csak részben csonkolják a daganatos vesét. Orvos szerint tervezhető a műtét, talán nem is rosszindulatú a daganat, nem vagyok életveszélyben, így kb. 1 hónap múlva kerül sor rá. A mellkas-has CT vizsgálatkor továbbá leleteztek az első-felső mediastinumban egy 20 mm axiális kiterjedésű, háromszög alakú, inhomogén, mirigyes szerkezetű képletet, melyet thymus maradványnak valószínűsítettek. Ennek kontraszthalmozása nincs említve a leletben. Egyebekben a CT negatív leletet adott. Kérdésem az lenne, hogy a csecsemőmirigy maradványnak lehet-e bármi köze a vesén lévő daganathoz akár jó akár rossz indulatú? Lehet-e az áttét? Vagy lehet-e maga az elsődleges daganat? Ha nincs is köze a kettőnek egymáshoz akkor kell-e a thymusszal foglalkozni a jövőben? Illetve lehetséges-e, hogyha a csecsemőmirigy mindig is ott volt és nem zsírosodott el, akkor a kétévente végzett tüdőszűrőn soha nem látták? Kb. másfél éve voltam utoljára szűrésen. A 20 mm-es thymusz maradvány nagynak számít a koromban (48)? Az urológus ezekkel a kérdéssekel egyáltalán nem foglalkozott, csak a vesére koncentrál, engem viszont aggaszt. Mindkét szülőm daganatos betegségben hunyt el. Nagyon megtisztel a részletes válaszával. Köszönettel!

Dr. Baki Márta válasza veserák témában

Tisztelt Uram! A CT vizsgálat egy képalkotó módszer, s csak következtetni lehet esetleg a daganat szövettani típusára, de egyértelműen a szövettani vizsgálat fogja eldönteni, hogy az Ön veséjében milyen elváltozás van. Természetesen, amennyiben lehetséges, csak a beteg részt távolítsák el, s ha lehet un. szervmegtartó műtétre törekszenek az urológusok is, azaz nem az egész vesét fogják kivenni. A CT vizsgálat nagyobb felbontású és a szegycsont mögé is „lát”. Ennek tudható be, hogy egy elől-hátul (A-P) nézetben készült mellkas röntgen nem vette észre a csecsemőmirigy=thymus maradványt. Abban az esetben, ha Önnek semmiféle tünete nincs ezzel kapcsolatban: nyomási tünetek, fulladás vagy gyengeség, akkor teendőt nem igényel. Ha kiderül, hogy a vese elváltozása rosszindulatú volt, akkor néhány hónap múlva egyébként is meg kell ismételni a CT vizsgálatot, mely a mellkasi és hasi szerveket egyaránt nézi. Változatlan thymus nagyságnál nincs további teendő. Amennyiben esetleg növekszik, akkor bizonyos laboratóriumi vizsgálatok után talán érdemes lenne belőle szövettani, mintát venni. Egyébként a vesedaganatok, ha a nyaki területre terjednek, akkor inkább a nyirokcsomókat és/vagy a pajzsmirigyet támadják meg. Tovább érdemes részletezni, hogy a családban milyen daganatos megbetegedések fordultak elő, s kell-e ezért újabb lépéseket tenni, felmerül-e esetleg öröklődő megbetegedés, stb… Tisztelettel: dr. Baki Márta

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2018. október 07.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Vesedaganat miatt vese eltávolítás...
Tisztelt Doktornő! Nagymamám az éven veseeltávolításon esett át rosszindulatú daganat miatt. Azóta számos vizsgálatot csináltak, melyek eredménye a korából...
Vesedaganat műtét utáni Mri vizsgálat
Kedves Doktornő! Édesanyám idén március 9-én veserezekción vett részt egy kb. 40 mm-es rosszindulatú daganat volt a bal vese felső pólusán, semmilyen áttét nem...
Veserák szövettani lelete
Szeretném tudni, mit jelent pontosan férjem alábbi kórszövettani lelete: A bal vese részletében expansivan növekvő, 2 cm átmérőjű, az anatómiai határokat...
Jobb oldali veserák
Tisztelt Doktorúr! Idén Márciusban Ultrahang vizsgálaton voltam és diagnosztizáltak nálam egy 3cm-es daganatot a jobb vese felső pólusán. Voltam MRI, CT...
Műtét után
43 éves férfi vagyok, 2011 június végén műtöttek meg veserákkal, egy 9cm-es tumor volt a jobb vesémben, teljesen eltávolították a beteg vesét. Az első véres...
Kiújulás, áttét?
Tisztelt Doktor! Betegségem előzményei: világossejtes vesecarcinómás daganatot (3, 5 cm-es) távolítottak el a jobb vesémből az alsó pólus csonkolásával,...