Rákfóbia?

Tisztelt Doktot Úr/Nő!

10 éve veserákom volt, eltávolították az adott vesét. Azóta foly. kontrollra járok, 3 havonta, a hasi UH nem mutat semmit, de a vizeletemben vér van, ami állítólag a beszűkült vesefunkciómmal jár együtt. Van egy 6mmes kövem is. Néha fáj a, derekam, de nem csak az adott oldalon, plusz néha érzek szúró fájdalmat makk környékén, de nem pisilés közben és sűrű nemi életet élek. A kérdés csak az lenne, hogy folyamatos megfigyelésen UH, vér, vizelet vizsgálat, ugye felfedeznék a veserákot, ha megint kezdődne? Illetve azt kérdezném még, hogy ilyen tünetei lehetnek-e a vesekőnek, vagy annak, hogy hosszú kihagyás után hirtelen megint nagyon aktív nemi életet élek?

Dr. Szamosi Szilvia válasza Veserák témában

Vesedaganat A veserák 10 év után már nem jelentkezik. Tehát ezt már felejtsük el. De a veseköve (az egyetlen megmaradt vesében) azért nem túl jó dolog, meg a vérvizelés sem. Urológusával megbeszélte? Mi köze van a nemi életnek ezekhez, azt nem értem.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. március 23.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Vesedaganat miatt vese eltávolítás...
Tisztelt Doktornő! Nagymamám az éven veseeltávolításon esett át rosszindulatú daganat miatt. Azóta számos vizsgálatot csináltak, melyek eredménye a korából...
Veserák és thymus
Tisztelt Doktornő! Egy húgyúti fertőzés kapcsán készült hasi ultrahangon találtak egy daganatot az egyik vesémben. Ezt CT vizsgált követte, mely papillaris...
Vesedaganat műtét utáni Mri vizsgálat
Kedves Doktornő! Édesanyám idén március 9-én veserezekción vett részt egy kb. 40 mm-es rosszindulatú daganat volt a bal vese felső pólusán, semmilyen áttét nem...
Veserák szövettani lelete
Szeretném tudni, mit jelent pontosan férjem alábbi kórszövettani lelete: A bal vese részletében expansivan növekvő, 2 cm átmérőjű, az anatómiai határokat...
Jobb oldali veserák
Tisztelt Doktorúr! Idén Márciusban Ultrahang vizsgálaton voltam és diagnosztizáltak nálam egy 3cm-es daganatot a jobb vese felső pólusán. Voltam MRI, CT...
Műtét után
43 éves férfi vagyok, 2011 június végén műtöttek meg veserákkal, egy 9cm-es tumor volt a jobb vesémben, teljesen eltávolították a beteg vesét. Az első véres...