Daganatos betegség

Közeli hozzátartozóm 66 éves, és tavaly november óta trombózissal kezelik. Akkor azt mondták, hogy a trombózis egy súlyos betegség előjele. Kialakult nála az anémia, amelyre kapott vért. Márciusban vérezgetés miatt méhtisztítást végeztek nála, aminek a szövettani eredménye rosszindulatú daganatot állapított meg. Műtötték volna, de nem vették ki a méhét, mert áttétet is diagnosztizáltak. A ct és szövettan eredménye: C7860 retroperitoneum és hashártya másodlagos rosszindulatú daganata, valamint 81406 Adenocarcinoma metastaticum. A szövettan Gr 2. Még kb. 1-2 hét, mire az onkoteam összeül és kiderül, hogy milyen kezelést kaphat. Érdeklődnék, hogy milyen kezelés lenne a leghatásosabb, mire lehet számítani, mennyire kezelhető, és a további kockázatok mik lehetnek. Köszönöm segítségét.

Dr. Nagykálnai Tamás válasza rosszindulatú daganat témában

Jó sok mindent kérdez. Lényeg: elhanyagolt méhtestrákról van szó, ez kétségtelen. Adenocarcinoma, tehát a méhtest belsejéből, az endometriumról indul. Hogy a méh falát áttörve kívülre, a hashártyára is terjedjen, ahhoz néhány évre volt szükség. A hölgy biztosan régen vérezget, mert az endomterium-rák (méhtestrák) viszonylag lassan növekszik, vérzés miatt azonnal észre lehetett volna venni - csak azonnal el kellett (volna) menni az orvoshoz, t.i. 66 éves korban ez a vérzés gyakorlatilag egyedül daganat lehet, semmi más. A thrombózisok megjelenése ("paraneopláziás"), daganathoz társuló egyéb tünet. Na szóval: endometrium carcinoma áttétes eseteiben különösen nehéz a helyzet, mert az endometrium-rák alig-alig érzékeny gyógyszerekre, esetleg a progeszteron-származék hormonokra reagál. A méhtestet magát a kismedencével együtt sugárkezelni kell. Prognózist mondani látatlanban nem tudok, de a kilátások igen rosszak. dr. Nagykálnai Tamás

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. április 19.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Mammografia lelet
Tisztelt Doktornő! Megállapított dg.: R92H0 Mammográfia vizsgálati eredményem megérkezett, Fibroadenotípusos szerkezetű emlők. Bal...
Kaposi sarcoma
A szövettani vizsgálatom a bőr Kaposi sarcomáját mutatta ki, plakk tumor stádium határán. Jelenleg a vöröses lilás foltok a bal vádlimon...
Melanoma malignum génmutáció
Tisztelt Doktornő! Véleményét szeretném kérni. 52 éves nő vagyok. A mellemről eltávolított anyajegy szövettani és genetikai vizsgálatának...
Radiológiai lelet vesedaganatban
Tisztelt Doktornő! Párom idén februárban RCC daganat miatt részleges nefrektómián esett át. Szövettani adatai pT1bNx, 5 cm-es bal oldali...
Agydaganat
Tisztelt Orvos Szakértő Asszony! Külföldi 53 éves beteg külföldön sikeres agydaganat műtét közben agyvérzést kapott, aminek következtében...
Vastagbéltükrözés szövettani eredménye
Tisztelt Doktornő! Három hete vastagbéltükrözésen estem át, aminek most kaptam meg a szövettani eredményét. Az eltávolított polipok...