Mi lehet a baja?

Jó napot doktor úr/nő. Az a problémám, hogy a kisfiam október 4.-én lesz 2 éves. Babaként és még olyan 1 éves koráig nagyon jó étvágya volt, azóta viszont folyamatosan romlott a helyzet. Most úgy néz ki egy napja, hogy: reggel 250ml kakaò aztán valamikor később ha sikerül belekönyörögni pár szem ropi vagy alma. Az ebédhez hozzá sem nyúl. (Kb 1 hét éhezés után eszik belőle) van, hogy egész nap ennyi. Este megint 250ml kakaó még egyszer éjszaka 2-3körül felébred és még egy adag kakaó. (Néha nappal is hisztizik érte, de már nem szívesen adom neki mert szerintem azis telíti a pociját) Van, hogy napokig ezt csinálja aztán ha már elég éhes eszik egy napig rendesen, utána kezdődik előröl az egész. Háziorvosnál voltunk azt mondta vashiányos azért nem eszik. Kapja a vasat már kb 3 hónapja, de nem lett jobb. Sőt ahogy már említettem egyre kevesebbet eszik. A furcsa az, hogy nem látszik rajta semmi. Teljesen jó súlyban van nem fáradékony nincs legyengülve és nem mondja, hogy fáj bármije is. Az lenne a kérdésem, hogy vajon mi lehet a baja. Tudom így látatlanban nehéz bármit is mondani., De már az a baj, hogy én sem bírom ezt idegileg. Mindig az jár a fejemben, hogy egy normális ember éhen halt volna a helyében. Vagy, hogy egyszer elviszi a mentő mert rosszul lesz. Nem tudom mi tévő legyek. Lehet ő már ételundoros? Néha látom az arcán, hogy még meg sem kóstolta, de már fintorog az ételtől. Vagy valami komoly baja lehet? Kérem ha tud valami tanácsot vagy bármi, ami segíthetne írja meg. Vagy csak valami ötlet, hogy még mivel tudnám rávenni az evésre. Ja és még annyi, hogy kapott még étvágyserkentő vitaminokat mondanom sem kell semmit nem használt. Röviden ennyi. Várom válaszát. Köszönettel: Egy kétségbe esett anyuka

Dr. Balogh Andrea válasza étvágytalanság témában

Kedves Kérdező! A legelső gondolatom az volt, amit Ön is leírt, hogy a kakaó eltelíti a kicsi gyomrát. Ha belegondol 2, 5 dl kakaót ha mi felnőttek megiszunk nekünk is eltelíti a gyomrunkat nem, hogy egy 2 éves gyermekét, napi 7, 5 dl kakaó pedig rengeteg. A legelső, hogy erről kellene leszoktatni. Tudom nem egyszerű és gondolom örül, hogy legalább ezt elfogadja, de valahol itt kezdődhet a gond. A másik gondolatom, hogy érdemes elvinni egy gasztroenterológiai kivizsgálásra a kicsit a saját megnyugtatásuk végett is, egy részletes kivizsgálásra nehogy egy táplálék allergia vagy egyéb gond húzódjon meg a háttérben, nem hiszem, de érdemes kizárni. A harmadik gondolatom pedig, hogy több gyermeknél van ez a probléma, hogy undorodnak az ételtől, nehezen szoknak hozzá az ételhez. Meg lehet próbálni, hogy jól evő gyerekekkel leültetni az asztalhoz, ez sok esetben eredményre vezet. Remélem tudtam segíteni. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. szeptember 26.

Kérdések és válaszok: Csecsemőgondozás, gyermeknevelés

Hogyan tovább?
Kedves Doktor Úr, 68 éves férfi beteg vagyok. Öt hónapja kezdődött: telítettség érzés, étvágytalanság, hányinger - hányás nélkül, inkább csak émelygés....
Csecsemő hasmenés
Tisztelt Doktor! Kislányom 6.5hós. Kizárólagos anyatejes, és 6hósan megkezdtül a hozzátáplálást. Születése óta szenvedünk a puki kaki helyzettel. Súlya 2880g...
Hova tovabb?
Tisztelt Doktor Úr! Bő másfél eve kezdodtek a panaszaim. Szeklet elmaradassal (akar 3napig is) es egy suru vizeleses hasfelpuffadasos tunetegyuttessel....
Miert nem eszik a keteves kialanyom es...
Jonapot kivanok. Kislanyom 2 éves múlt. sajnos nem eszik szinte semmit. Reggek felkell es csak rostost iszik.aztan, delután talán a levesnek a levet..aztan...
Nyelési probléma
Tisztelt Doktor Úr! 13 éves fiam néha nagyon lassan eszik, egészen kicsi korától. Olyankor csak forgatja ill. rágja az ételt a szájában, de nem nyel....
Étvagytalansag nehez levego vetel
Tisztelt dr.nö azal a kerdesep Fordulok önöz, hogy hirtelen lefogytam nincsen n etvagyam meg meg nem kapok levegot es eszt szeretnem kérdezni, hogy mijen...