Szájrágás

Kedves Doktor Nő, Doktor Úr! Van egy 2, 5 éves lányom aki alapvetően egy egészséges és nagyon jó kislány. Nem beteges, igaz most kezdte az ovit és két hetente van valami, de úgy tudom ez a természetes., Amiért írok, egy pszichológiai jellegű ok. Egyszer egy orvosi vizsgálatnál kiderült, hogy rágja a szája belsejét., Amikor ezt az orvosnak mondtam ő vissza kérdezett: "Mindig megfelelni akar? " A válaszom igen volt. Bele gondolva tényleg lehet, hogy megfelelni akar, ennek ellenére a szokásos viták meg vannak: fogmosáskor öltözködéskör stb. könyörögni kell. Az, ami más gyereknél hasonlóan meg van. A kérdésem milyen szülői hátteret nevelést adjak, hogy ne legyen nála ez a megfelelési vágy?, Hogy viselkedem jól? Válaszát előre is köszönöm.

Kovács Piroska válasza nevelési gondok témában

Kedves Anyuka! A világ legtermészetesebb dolga, hogy annak akit szeret, aki a legfontosabb a gyerek számára, neki szeretne megfelelni, a kedvéért megcsinálni olyan dolgokat is, amihez egyébként nem fűlik a foga. Tehát ez nem baj!, Mint mindennél, itt is a mérték a lényeg. Ha megtapasztalja, hogy van választási lehetősége, ha néha az ő javaslata is befolyásolja az anya/szülő elképzelését, akkor fokozatosan megtanulja, hogy bár kompromisszumok árán, de ráhatással van környezetére. Ezzel kapcsolatos gyermeknevelési könyveket haszonnal forgathat Ranschburg Jenőtől és Vekerdy Tamástól. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. január 09.

Kérdések és válaszok: Csecsemőgondozás, gyermeknevelés

Viselkedés zavarok
Tisztelt Webbeteg szakértő! 3 gyerekünk van (6, 4 és fél évesek). Szeretetben, törődésben igyekszünk nevelni őket férjemmel (sajnos jelenleg szüleimnél lakunk...
Választható védőoltás
Tisztelt Doktornő! 3 hónapos kislányomnak szeretném beadatni a Bexsero oltást. Mi ezzel az oltással kapcsolatban az Ön tapasztalata? Kell e aggódni...
Elhúzódó hőemelkedés lehetséges okai
Kedves Doktornő! Gyermekünk 4 hónapos., Mintegy 15 napja van makacs hőemelkedése, testhőmérséklete szinte folyamatosan 37,2-38 C fok között van (a lázadatok...
3 éves kis fiu
Kedves Doktornő, 3 éves kis fiam véreredményében az érték MONO% mellett 14.5 , mire utal ez? Látta háziorvos de nem mondod semmit .
14 hónapos baba rázza a fejét
Kedves Doktornő! 14 hónapos kisfiam nem rég kezdte, hogy különböző hanghatásokat hallván (mosógép, turmix, sziréna) fejét rázni kezdi jobbra, balra, mintha...
Sirva eszik 4 honapos Kislányom és nem...
Jó napot kívánok. Van egy 4 honapos kislányom . Tápszeres babám . Lassan 2 hónapja sirva eszi a tápszert és nem fogadja el az adagját utóbbi időben azt vettem...