Beszédfejlődés

Tisztelt Doktorúr/ Doktornő! Segítségét kérném, problémám a következő: 19 hónapos a kislányom, de a beszédfejlődése, mintha késne. 10 hónaposan mondott szavakat: baba, dádá, majd ez megrekedt. 16 hónaposan újból kezdett 1-2 szót mondani: ana, baba, majd megint megrekedt. "Babanyelven persze folyamatosan "duruzsol". Egészen pici korától rengeteget beszélek hozzá, mondókázok, énekelek neki. Vidám, értelmes, érdeklődő, eleven kislány, felszólításoknak eleget tesz, egyébként a mozgásfejlődése is később indult meg az átlagostól. Suttogó hangokra is felfigyel. Most annyit mond, hogy: vaú, és a köszönöm helyett: kő, jól megnyújtva. Ritkán spontán kimondja, hogy baba. Mit tehetnék, (az mellett, hogy folyamatosan próbálom fejleszteni), vagy várjak még egy kicsit? Válaszukat köszönöm!

Svábhegyi Gyógyintézet válasza beszédfejlődés témában

Kedves Anyuka! Még nem érdemes aggódnia, 1, 5-2 éves korban indul meg igazán a beszédfejlődés, de vannak gyerekek, akik 2, 5 évesen kezdik a rövid 2-3 szavas mondatokat, amit a szókincs növekedése előz meg. Ha már szavakat mond a kislány, és érti, amit mondanak neki, el fog indulni a fejlődése. Nagyon jó, hogy rengeteget beszél hozzá, mondókázik, és énekel. Azzal tudja segíteni, ha párbeszédekbe is intenzíven bevonja, például teát vagy kakaót kérsz? Az ehhez hasonló választási lehetőségeknél próbálják a gyerekek kifejezni a kívánságaikat, ami segíti megérteni a nyelvhasználat értelmét. Azzal is segíthet, hogy bevonja a hétköznapi közös tevékenységekbe, ahol beszéddel kíséri mindkettőjük tevékenységét, és a képeskönyv közös nézegetése, ahol a dolgokat meg lehet nevezni, szintén fejlesztő. Sok sikert és örömet a közös "társalgáshoz". Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. július 13.

Kérdések és válaszok: Csecsemőgondozás, gyermeknevelés

2 és fél éves gyermek nem beszél,...
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Érdeklődni, szeretnék, hogy normális dolog-e ha egy két és féléves kisgyermek nem beszél rendesen, vagyis kimond szavakat, azt...
Nem beszélget a gyerek
Az unokám 3 éves volt novemberben, és nagyon kevés szót mond, lehet, hogy lusta. Óvodába jár. Mindent megért és mindent megértet mással. Türelemre intenek az...
Miért nem beszél az unokám?
Tisztelt Doktornő! Az unokám nagyon értelmes, jó egyensúly-érzékű, ügyes, bátor, ötletes. Mindent meg lehet vele beszélni, mindent megért. Azonban valami...
Nem beszél a 2, 5 éves kisfiam!
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Kisfiam, decemberben lesz 2, 5 éves. A problémám, hogy nem akar beszélni. Magyaráz a saját nyelvén, gesztikulál, néha mondja mama,...
Kései beszedfejlodes
kitti kislanyom 4.5 éves.kései beszedf. allapitotak meg.szellemi éretsége kb3évesé, babaszinten.gond van a finommotorikával is.okot senkise tud.tőb, mint 1éve...
Beszéd problémák továbbra is
Kedves doktor úr/nő! Korábban már kérdeztem őntől és választ is kaptam a témában., DE szeretnék tovább tájékozodni. Most abban az állapotban vagyunk, hogy a...