2 és fél éves gyermek nem beszél, vagyis nem érhető.

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Érdeklődni, szeretnék, hogy normális dolog-e ha egy két és féléves kisgyermek nem beszél rendesen, vagyis kimond szavakat, azt se túl sokat. viszont összefüggő pár szóból álló mondatot nem mond, saját szavai vannak egyes dolgokra, pl. vau vau = kutya, kacsa = tó, mert ott látta. Úgy tűnik hadar, még azt a "saját nyelvezetét" is. Egyébként más dolog szinte minden rendben megy, vagyis akár még rendet is rak maga körül, ha szólunk neki, kéz ügyességre építő kockákat használja, elég magas tornyot tud építeni, ceruza fogás még nem megy neki, de kezd alakulni. Mozgásfejlődéséből viszont kimaradt a mászás, vagyis érdekes módon mászott. (Egyik lába talpon volt, a másikat meg "húzta" maga után.) Keresztlányomról lenne szó, s érdeklődnék, hogy hova lehetne vinni, megbizonyosodni róla, hogy nincs semmi baj, vagy segíteni, hogy beinduljon a rendes beszéd. Védőnő, háziorvos is mást mond. Válaszukat előre is köszönöm.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Balogh Andrea válasza beszédfejlődés témában

Kedves Kérdező!

2 és fél évesen jó lenne, ha értelmesen már pár szót mondatokba fűzne. Mindazonáltal vannak gyerekek akiknél a beszédfejlődés nehezebben indul meg különösen fiú gyermekeknél. Amit javaslok: mozgásfejlődésének vizsgálatát gyermekideggyógyász illetve egy erre specializálódott szakember segítségével átbeszélni, megnézettetni: gyermekrehabilitációs szakrendelésen illetve ugyanitt lehet speciális tornát kérni a gyermek számára: általában ez különleges gyakorlatokból áll amikor több mozgásformát kombinálnak: pl. labdán hintáztatják stb. ez az agy beszédközpontját is aktiválja ezáltal a beszédfejlődést beindítja jobban. Ezek mellett majd az óvoda sokat jelenthet amikor több gyermek között van az is stimulálni fogja hogy beszéljen.

Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2015. június 15., 16:11; Megválaszolva: 2015. június 30., 13:05
Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek
nem beszélget a gyerek
Az unokám 3 éves volt novemberben, és nagyon kevés szót mond, lehet hogy lusta. Óvodába jár. Mindent megért és mindent megértet mással. Türelemre...
miért nem beszél az unokám?
Tisztelt Doktornő! Az unokám nagyon értelmes, jó egyensúly-érzékű, ügyes, bátor, ötletes. Mindent meg lehet vele beszélni, mindent megért....
kései beszedfejlodes
kitti kislanyom 4.5 éves.kései beszedf. allapitotak meg.szellemi éretsége kb3évesé, babaszinten.gond van a finommotorikával is.okot senkise tud.tőb...
Beszédfejlődés
Tisztelt Doktornő/Úr! Unokám 4 éves és még nem beszél. Már kivették az orrmanduláját, hátha az gátolja a hangképzést, de javulás nem állt...
Miért rázza a fejét alvás előtt?
Tisztelt Dr úr/nő! Azzal a kérdéssel fordulok önhöz hogy a gyermekem minden alvás előtt rázza a fejét. Most 2és fél éves, és születése óta...