Obstructív bronchitis

Tisztelt Doktornő/Úr! 2011. novemberében egy megfázást követően a fent megnevezett betegséget diagnosztizálták nálam. Azóta is járok bizonyos időközönként ellenőrzésekre. Eddig komolyan nem foglalkoztam vele, de pár napja utána néztem a netem, de bár ne tettem volna. A leírások alapján nekem nagyon komolynak tűnik a dolog és bevallom, hogy nagyon félek. Azt szeretném megkérdezni, hogy a végkifejlettig (halál) általában, mennyi idő tellik el, és van-e esetleg alternatíva a betegség visszaszórítására, illetve jogos-e a félelmem, vagy túlzásba viszem a dolgot. Nem vagyok egy pesszimista ember, de most kicsit tartok. Ezen oknál fogva kérem a segítségét, mert értelmesebbnek tartom egy hozzáértő ember véleményét meghallgatni. 43 évesen még nem áll szándékomban feldobni az élethez való ragaszkodást. Leírom Önnek az utolsó vizsgálati eredményt. Remélem ezen adatok feltüntetésével már jobban tud segíteni a próblémámon. Lf: FEV1 88% PEF 84% CAT: 12 SPO2: 99% P: 55/MIN WE: 30mm/fél óra Van gyógyszer, amit használni kell, de megpróbáltam és nélküle sincs semmi bajom. Segítségét és megértését előre is köszönöm. További szép napot Tisztelettel Gabi

Dr. Hangonyi Csilla válasza obstructív bronchitis témában

Kedves Gabi! A COPD egy olyan krónikus gyulladásos tüdőbetegség, amit a dohányzás okoz. Amennyiben abbahagyja, vagy abbahagyta a dohányzást, és rendszeresen használja a tüdőgyógyász által rendelt gyógyszereket a folyamat nem romlik tovább. Ekkor, az életkilátásai jók, hiszen a légzésfunkciós értékei nem rosszak. Nincs oka pánikba esni, de a dohányzás teljes tilalma és a gyógyszeres kezelés fontos.Járjon a megbeszélt gyakorisággal ellenőrzésre, és ha légzésfunkciója nem romlik 1-2 év alatt és persze nem dohányzik, talán el lehet a gyógyszert hagyni. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. április 01.

Kérdések és válaszok: Krónikus bronchitis (COPD)

Tüdő Röntgen képe tüdőembólia után
Jó napot kívánok doktor nő olyan kérdésem lenne, hogyha valaki át esik egy tüdőembolián és ez miatt el hal a tüdeje egy része az az elváltozás látszik-e a...
Kigyógyulok valaha ebből?
Kedves Csilla! Nem dohányozom, sosem volt bajom a tüdőmmel. Kb. évente mindig elkap vmi légúti betegség, vhogy összeszedem. Március közepén volt egy lázas...
Szakorvosi vélemény
Tisztelt Dr. Hangonyi Csilla Tegnap voltam munka alkalmassági vizsgálaton, amin volt spiro teszt, egyszer fújtam ott azt mondták megfelel, de mivel nem...
Lehet COPD?
Tisztelt Dr. Hangonyi Csilla Lehetséges hogy nálam fennál a copd betegség? Orvosi alkalmasságin voltam ahol volt spiro vizsgálat, Elkezdtem nézegetni az...
Folyamatos Szédülés
Kedves Doktornő! Ez a vizsgálat októberben készült. KLINIKAI ADATOK ÉS A VIZSGÁLAT INDIKÁCIÓJA: Fullad, köhög. kardiológus utalta be, dohányzik. RÉSZLETES...
Krónikus hörghurut kínai vakcina
Tisztelt Doktornő! A kérdésem, hogy krónikus hörghurut mellett, köhögéssel, mely köpetürítéssel is jár, a kínai oltás felvehető, ha felkínálják, vagy a...