Piros, hámló foltok az arcon

Pár hónapja voltam a, debreceni bőrgyógyászaton, a pattanásaim miatt. Felírtak rá nekem egy kenőcsöt estére (Differin), és egy oldatot reggelre (Zineryt). Ezek még működtek is, az arcom sokat tisztult, de mivel "mellékhatásai" lettek, befejeztem a használatát. A szám ajkam környékén, illetve az orrom közelében jobbra és balra, valamint a mosolygásnál kialakuló "hajlatban" kipirosodott a bőr, illetve hámlani kezdett, és gyakran viszket. Tudom, hogy a kenőcs és az oldalt, amit felírtak annak ilyen hatása van, de ezekre a területekre nem jutott belőle. Olvasgattam itt az oldalon, és az szűrődött le, hogy ez gomba lehet, ki is próbáltam egy kenőcsöt rá (Canesten), a hámlás abbamaradt, de nyomokban még feltűnik, viszont a területek még ugyan úgy pirosak, tehát nem igazán akar múlni a dolog, ami őszintén szólva elég kellemetlen. Még anno a bőrgyógyászaton mondták, hogy a pirosodást a túlzott faggyútermelés okozhatja, de akkoriban csak az orr körüli hajlatokban volt, az arcomra nem terjedt ki, ezért is gondolok arra, hogy ez más. A pattanásokkal való észrevételem pedig az, hogy mostanság egy gyulladt pattanásom sincs, szó szerint, viszont a bőrömön látszanak a még el nem tűnt pattanások, viszont teljesen belesimulva az arcomba. Ezek gondolom idővel eltűnnek, ahogy cserélődik a bőr arcomon, vagy nem? Mellékeltem képet, ugyanilyen folt van az arcom másik oldalán is, és az ajkam alatt jobbra ill. balra.

Dr. Bodnár Edina válasza bőrgomba témában

Sajnos fényképet nem találtam csatolva, de abból, amit leírt azt tudom mondani, hogy az orr körül, ill. az arcon lévő tünetek seborrhoeás dermatitisnek felelnek meg, melyet a túlzott faggyúban felszaporodott gombák okoznak, ezért hatásos rá a Canesten krém. A pattanások nyomai néhány hónap alatt nyom nélkül elhalványodnak.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. június 26.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Piros foltok a bőrön
Kedves Doktornő, Néhány hete kezdtek el megjelenni a csatolt képen látható piros foltok a bőrömön. Főleg a belső/felső-combon, illetve ánusz körül. Fontos...
Foltok a combhajlatokban
Tisztelt Doktornő! A képeken látható, combhajlatokban jelentkezett foltokkal kapcsolatban fordulnék Önhöz. Nem tudom mikor kezdődhetett, mert a látottakon...
Gombásodás
Tisztelt Cím! Kérdésem elég összetett, így nem tudom kihez forduljak! Pár éve kezdődött, hogy a makkomon gyulladásos, hámlással, viszketéssel egybekötött...
Napgomba
Jó napot kívánok! Olyan problémám lenne, hogy napgombám volt, amit kezeltem, a foltok ugyan halvanyodtak, de nem tűntek el, viszont egy tetoválás előtt...
Bőrgomba várandóság alatt
Kedves Doktornő! Körülbelül másfél éve volt először börgombám (superficialis mycosis) a hasamon majd combomon, amelyet vizsgálat után Travocort krémmel...
Nem múló bőrgomba
Kedves doktor úr! 3 éve lépett fel a bőrgomba először, akkor antibiotikummal elmúlt. Tavaly nyáron jött ki újra, azóta folyamatosan kenőcsöket használok, de...