Ekcéma vagy bőrgomba

Kisfiam 5, 5 éves. Idén az ovikezdéssel egyidőben az egyik arcfelén egy kis száraz folt jelentkezett. Hiába kentem gyógyszertári bőrpuhító krémmel (cremor Aquosus) a folt egyre nagyobb lett, szép lassan a nyaka felé is megjelentek illetve a szemhéjján, de csak az egyik oldalon. Elmentünk bőrgyógyászhoz aki azt mondta ez allergiás eredetű bőrszárazság, javasolta, hogy egy hétig adjak neki fenistil cseppeket, illetve felírt elocomos krémet, hogy ha egy hét után sem javulna akkor kenjem azzal. Adtam a fensitilt, de nem javult sőt egyre rosszabb lett. Vörös, foltos száraz, hámló, nagyon ramatyul néz ki az egész arca, de még mindig csak az egyik oldalon. Az elocommal is kentem, attól szépen elmúlt, de ahogy abbahagytuk szépen lassan újra elhatalmasodott, ahogy első alkalommal. Közben észrevettem, hogy a füle mögé, sőt a fülébe is átterjedt, az egyikbe. A fülkagylója belsején lepedékes, piros, és büdös is. Visszavittem a bőrgyógyászhoz, külön rákérdeztem, hogy nem lehet-e gomba. Ő ugyanazt mondta, amit először, hogy ez allergiás ekcéma, épp nagyon fellángolt, kenjem az elocommal sajnos ez van, ez hol ilyen lesz, hol jobb valamivel. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy eddig semmi baja nem volt az arcbőrének, és most hirtelen teljesen elhatalmasodott rajta valami, amire nincs más megoldás csak szteroid. Ráadásul ezt nem érzem megoldásnak, hiszen ha abbahagyjuk kiújul. A furcsa gombára emlékeztető szagot most már a bőrét megszagolva is érzem, de a fülében egyértelműen. A bőrgyógyász a fülére annyit mondott, hogy vigyem el fül- orr-gégészhez. Megnyugtatott volna, ha vesz belőle egy kis mintát és laborra küldi, hátha gomba, de nem tette. Elviszem másik bőrgyógyászhoz, amint lehet, de addig is kérem, válaszoljon, beigazolódhat a gyanúm? Ha szükséges lefotózom.

Dr. Gál Mónika válasza ekcéma témában

Kedves Anyuka! Ha a gyermeknek atópiás ekcémája van, amire önnek az első vizsgálaton utaltak, akkor valóban egy ekcémás területtel állunk szemben. Ez azonban nem zárja ki sem a gombás sem a bakteriális felülfertőződést. Az atópiás hajlam ugyanis egy fokozott hajlamot jelent a bőr ekcémás és fertőző betegségeire egyaránt. Mindenképpen azt javaslom, hogy az Elocomot ne kenje a gyermek arcára, mert az szteroid és arcra kenni nem szabad! Forduljanak mihamarabb szakorvos kollégához, addig pedig használjanak recept nélkül kapható Nutritic 3%-os krémet nappal, este Betadine krémet (szemébe ne kerüljön, jódot tartalmaz).

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. október 08.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Travocort krém újbóli használata
Tisztelt Doktornő! 10 éves kisfiamnak tavaly augusztusban az úszóoktatás elkezdése után, a nemi szerve környékén megjelent egy vörös folt, amit néha vakart...
Száraz, kirepedezett, piros bőr az...
Jó napot! Azzal a reménnyel fordulok önökhöz, hogy meg tudják mondani mivel kezeljem a száraz, repedezett bőrt az ujjaim végén. Nem viszket, viszont néhol...
Bőr probléma
Tisztelettel Sz. Judit vagyok. Hónapok óta küzdök ekcémás bőrrel. A háziorvosomtol kaptam rá Elocom kenőcsöt, ami nem használ. Mentem volna májusban itt...
Bőrprobléma
Tisztelt Webbeteg, Kisfiam 14 hónapos, 7 hónapos koráig kapott anyatejet. Azóta tápszert, 2 éves korától tejitalt kap. Hetek óta száraz piros foltok vannak a...
Ekcéma
Tisztelt Dr. Úr/Nő! Jó pár éve küzdök ekcémával. Hol jobb hol roszabb. Eddig az elocom, ami segített helyrehozbi. Havonta vagy épp két havonta kellett...
Mik a további teendők?
Tisztelt Doktornő! Ijesztő méretű területet érintő ekcémám van, kizárólag a lábamon, a combomon és a lábszáramon egyaránt. Először csak a jobb lábamon...