Folt lábkörmön

Tisztelt Doktornő! Lányom (27 éves ) nagylábujján körülbelül 3 héttel ezelőtt megjelent egy barnás, kb. 3-4 mm átmérőjű szabálytalan alakú folt. Elmondása szerint egyik napról a másikra tűnt fel. Előzetesen, néhány napja már fájlalta ezt a lábujját (nyomásra, volt fájdalmas, azt nem tudom, a lábujj, vagy a köröm nyomására). Ugyanakkor a bőr is kipirosodott kismértékben. Néhány napi antibiotikus kenőcsel való kezelés után a pirosság elhalványult, majd ismét fellángolt, és a folt melletti körömszélen váladék jelent meg, illetve a körmön keresztben egy pirosas színű sáv, amelynek a szélessége valamivel nagyobb, mint a folt függőleges nagysága. A köröm környéke fájdalmas. Jelenleg neomagnolos vízben történő áztatás után Baneocin kenőccsel keni a köröm és a körömágy találkozásánál visszatolt bőrt, illetve a gyulladt részeket. Kérdésem lenne, hogy milyen elváltozás lehet ez Ön szerint, és mi lenne a teendő? Szükséges-e bőrgyógyász szakorvost felkeresni? Mellékelem az elváltozásról készített fotót, bízom benne, hogy eljut Önhöz. Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Dr. Bodnár Edina válasza Körömágygyulladás témában

Sajnos képet nem kaptam a kérdéshez. A leírás alapján körömágygyulladása van, amin a Baneocin kenőcs segíthet. Amennyiben nem javul, forduljanak személyesen bőrgyógyászhoz.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. március 05.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Körömágy sérülés
Tisztelt Doktornő! A mai napon véletlenül belekaptam valamibe, aminek hatására a körömágyam enyhén megrepedt, az eset után vérzett is. Megnéztem, hogy a...
Körömágy gyulladás
Üdvözlöm! A köröm ágyam fel van dagadva, ég, viszket, lüktet, feszül rajta a bőr és ez a 3. Nap, a tenyerem is mintha elkezdett volna hámlani. Kezeltem...
Vadhús a köröm mellett
Tisztelt Doktornő! Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz, hogy mitől lehet az, hogy harmadszorra nőtt vadhús a lábujj körmöm mellet! a legelsőnél meg böktem...
Körömgyulladásom van mit javasol?
Tisztelt Doktor Úr. Külföldön dolgozom, ezért nehézkes a hirtelen doktori gyógyitás. A problémám, levágtam a lábamról a körmöm, rá 4 napra az oldala...
Lábujjköröm
Tisztelt Doktor úr\nő! A jobb lábamon nagylábujjam jobb oldala be van gyulladva. Eddig négyszer vágta ki sebész és most jön az ötödik. Azt szeretném kérdezni...
Körömágygyulladás
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Kb. másfél hete érzem, hogy valami nem stimmel a nagylábujjam belső részénél. A köröm és a bőr találkozásánál gyulladást észlelek,...