Pici piros viszkető pöttyök

Tavaly nyár végén kezdődött, ez elején azt hittem, hogy a meleg miatt jönnek ki rajtam. Pici piros viszkető hólyagocskák, az volt a jellemző, hogy nagyon hirtelen kezdett nagyon viszketni ott ahol volt ilyen. Nem bírom elviselni magamon az ilyeneket akaratlanul is lekaparom, és ha lekapartam akkor pattant egyet, utánna piros a böröm körülötte, viszket és nehezen gyógyul. Már lassan eltelt egy év, és ez a nagyon erős hirtelen viszketés megszünt, mostmár csak simán el kezd viszketni, és nem olyan a hólyag sem, mint volt, ugyan akkora kb, de, mintha masszivabb lenne, és nem olyan fényes, mintha mélyebben lenne a bőr alatt, nehéz lekaparni, és ha lekaparom akkor nagyon lassan gyógyul, a a hegesedés elég lassu, és mellette néha kilyön egy kettő még, és sokáig megmarad pici hámló pöttynek, az elején az alkaromon voltak, de mostmár néha van a hasamon karjaimon, combon térd mellett, és most már az arcomon is. Van olyan is hogy hólyag nélkül elkezd viszketni és bepirosodni a bőröm általában a kezemen, de előfordul a többi említet helyen is ritkábban. Ezek a foltok ahogy jönnem ugy mennek is általában. Azt hittem az elején, hogy alergiás lehetek a műanyagra, mivel 5 éve fröccsöntött műanyaggal foglalkozom egy autoelectronikai termékeket gyártó cégnél, fröccsgépek mellett, és mivel minőségi feladatot látok el, egész nap ezekben túrok. Elég száraz bőrű vagyok, azt gondoltam, hogy valami ekcéma lehet talán, de mostanában a lakótársam is hasonló tünetektől szenved, neki is kicsi piros viszkető hólyagok vannak, mint nekem az elején. Mindketten voltunk már bárányhimlősek. Szeretném kikérni a véleményét. Válaszát előlre is köszönöm! A csatolt képen a térdem van, már lekapart és "begyógyult" állapotban látszanak a pöttyök, sajnos nem lekapartat nem találtam magamon

Dr. Bodnár Edina válasza Allergia témában

A tünetek biztos hogy allergiás eredetűek. Kivizsgálás céljából forduljon bőrgyógyászati allergológia szakrendelésre. Legtöbbször élelmiszer okoz ilyen tünetet. A liszt- és a tej fehérje allergiát is ki kellene zárni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bodnár Edina
Dr. Bodnár Edina bőrgyógyászat, onkológia
Megválaszolva: 2017. március 01.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Allergia/Asztma jó lehet-e a svéd...
Üdvözlöm! Oktober ota orrdugulas, magfazas szeru tunetek, szenanatha gyötör. Arcureggyulladasom volt illetve van is folyamatosan. Fulem...
Allergia tünetek
Tisztelt Dr. nő! A panaszommal már hónapok óta küzdök és csak egyre rosszabb! Allergiás tüneteim vannak, ami előszőr az orrom...
Allergi miatt szenvedek tanácsot kérnék
Tisztelt Doktornő! Kb. 25 éve pollenallergiát állapítottak meg. 2 éve erősödtek fel a tüneteim, szinte éves szinten kell szednem...
Egy hete kaptam allergia és aszthmás...
Az diprophos injekció után egy héttel is állandó nehezlegzesem van nincsenek rohamaim, de nehezen kapok levegőt néha néha kohogok szárazon....
Allergiás kiütés
Tisztelt Doktornő. Új mosószer használata után a póló alatt, viszkető kiütések jelentkeztek. Elmentem háziorvoshoz aki allergia elleni...
Gyermek kiütés
Szép napot. Olyan kérdésem lenne, hogy vasárnap evett hagymás ízesítésű csipszet és ahogy fogta az arcát a csipszes kezével csalán kiütések...