Nemi betegség

Kedves WEBBeteg! Olyan porblémával fordulnék magukhoz, hogy körübelül 2 hónapja csípő, égető érzést éreztem vizelés közben, illetve viszkető érzést a húgycsőben, amit gyakori gennyes, sötétsárga vizelet kísért. Sajnos doktorhoz nem tudtam azonnal elmenni, mert kint dolgozom külföldön, ahol nem egyszerü a bejelentkezés. Viszont utána olvastam és a tünetek felfázásra utaltak. Ekkor megpróbáltam antibiotikumot szedni, ami sajnos nem jött be, majd a magyar házi orvosom által ajánlott gyógyszert kezdtem el szedni. Sajnos ez sem vált be. Ekkor már el tudtam menni orvoshoz, akik nem igen értettek meg és fergességre adtak gyógyszert. Most már nem jelentkeznek ezek a tünetek. Viszont mások igen, ami szerintem nem normális. Vékony repedések jelentek meg a makk részen és pici apró kitüremkedések pontokban, illetve neha latni piros foltokat. Ezek mellett a makk szárazsága is jelen van. Fényképet sajnos nem tudok csatolni, mert a mérete miatt nem engedélyezi. Esetleg, ha bármiben tudnának segíteni akkor nagyon hálás lennek. Válaszukat előre is köszönöm! Tisztelettel, Marcell

Dr. Bodnár Edina válasza piros foltok témában

Valószínű, hogy bakteriális fertőzés okozta a hugyúti panaszokat, de azóta valószínű, hogy gombás fertőzés alakult ki az antibiotikum szedés miatt. A bőrtünetet kezelje Travocort krémmel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2016. február 01., 22:49 ;Megválaszolva: 2016. február 10., 14:03
Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek
Szőrtüsző? Esetleg más?
Üdvözlöm kedves doktor úr/ nő! A kérdésem az lenne hogy kb 2 hete kijöttek a lábamon ilyen piros foltok amik mintha pici pattanások lennének.Egy...
Mi ez
Jonapot! Azt szeretném kérdezni hogy már 1 hete a szemeim alatt az orcáknál piros folt jelent meg mind ket szemem alatt es égnek a foltok pár nap...
Rovar csípés?
Több mint egy hetete a lapockámon jelent meg reggelre egy csípésre emlékeztető folt. Azóta valamelyest javult, de a vállamon is jelentkeztek kisebb...
Gyulladás a háton és a szem körül
Tisztelt Doktor Úr/ Doktornő! Tizenévesen soha nem volt problémám a pattanásokkal. Körülbelül egy évvel ezelőtt kezdtek el megjelenni pattanások...
Bőrirritáció, allergia vagy valami...
Tisztelt doktor úr/doktornő A makkomon és a fityma alsó részén, apró piros foltok jelennek meg Szeretkezés és maszturbáció után is (partnerem...