Rühfertőzés?

Tisztelt Doktornő! Kérem segítsen, mert már mindenhol azt hiszik meghibbantam. A kálváriánk november végén kezdődött. Párom házi ápolóként dolgozik, sok helyen, pl. hajléktalanszállón is megfordul. Elkezdett vakarózni, majd én is. Van egy 13 hónapos babónk,, rajta száraz kiütés-ekcéma szerű képződmények lettek a karján, combján, cicije mellett, lábujjánál. Rajtunk itt-ott jópár pötty, kiütés, de inkább csak akkor látszott jobban, ha megvakartuk. Éjjel nem viszketett jobban. Aztán egyszer egy tűszúrás szerűt éreztem a csuklómon, majd egy fekete pöttyöt láttam, kiszedtem egy tű hegyével, ráraktam papírra, és mozgott. Nagyon apró kis valami, nincs egy miliméter szerintem, de a párom is látta. Volt egy a könyökömnél is. Ebből gondoltuk hogy rüh lehet. Lekezeltük magunkat, novascabin (baba és én) , linimentum (párom) . A bőrgyógyászaton azt mondták 3 kezelés kell. Na hát nekem kimarta a bőröm, viszketett, égett, utána bőrgyulladás alakult ki. A babót csak 2szer kentük le.Neki is megmarta a kis bőrét. Itthon mindent mostam, vasaltam, gőzöltem (kárpitok, babakocsi stb) . Azóta is mindent vasalok, még a zoknikat is. A baba dolgait egyébként is szigorúan. Szépen lecsengett a dolog. Erre tegnap megint egy tűszúrás jellegű fájdalom, majd hirtelen viszketés az alkaron de csak egy ponton. Egy piros folt, benne egy fekete pötty. Kivettem megint a tűvel, és mozgott. Páromon egy-két kiütés, de nem vakarózunk.Csak akkor vszket, ha kijön egy pötty. Elmentem bőrgyógyászhoz, immár Pestre, aki teljesen butának nézett, mert ilyen nincs, hogy az a valami mozog, és ha rüh lenne, akkor se lehet így látni. Akkor hogy lehet azonosítani a betegséget? Kértem vegyen kaparékot és mikroszkóp alatt nézze meg. De csak lámpa alatt nézett meg.Sehol nem néztek meg, max. nagyítóval. És volt aki 5 méterről. És akkor mi lehet ami mászik és a bőrből szedem ki? Ha csak én láttam volna, akkor azt mondom, biztos meghibbantam, de a férjem is látta. Mi lehet ez a valami? Még egyszer feleslegesen nem tenném ki magunkat ennek a hercehurcának, és a babót se kenném le a maró szerrel. Azt hozzátenném, hogy miután lekezeltük magunkat, elmúlt a viszketés. Bár egy harmadik bőrgyógyász szerint magától is elmúlik a rüh. Én ezt még nem hallottam. Illetve azt mondta, hogy olyan erős a szer, hogy mindent kipusztiít a bőrből.Hát teljesen tanácstalan vagyok, és szeretnék megnyugodni végre. Súlyos pénzeket költöttem már orvosokra, de sehol nem néztek mikroszkóp alatt. Kérem, mi lehet ez a titokzatos betegeség? Más atka? Fával tüzelünk, esetleg ott valami kis bogárszerűség? A család minden tagja egyszerre kezelte le magát (nagyszülők) , de rajtuk se akkor, se most nem jelentkeztek tünetek, pedig napi kapcsolatban állunk. Várom válaszát!

Dr. Bodnár Edina válasza Rüh témában

A leírt tünetek alapján a rüh a legvalószínűbb, bár az is biztos, hogy az atka szabad szemmel nem látható. Az InfectoScab krémet javaslom, mely annyira nem irritál és csak 8 óráig kell alkalmazni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2016. január 26., 18:13 ;Megválaszolva: 2016. február 03., 17:00
Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek
Ekcéma? Allergiás kiütés?
Tisztelt Doktor Nő! A panaszom kb 3 hónapja kezdődött először a csuklómon volt egy-egy pár kis hólyagocska, kiütés amivel anno el is mentem...
Tényleg rüh?
Tisztelt Doktornő! 2 hónapja rühességet diagnosztizáltak nálam. Már két alkalommal lekezeltem magam Novascabinnal és infectoscabbal is! Viszont a...
Rüh vagy allergia
Tisztelt Doktornő! Megkaptam válaszát, amit ezúttal is köszönök. A rüh kontra allergia gyanús kismama vagyok. Rendben, akkor lekezelem magam a rüh...
Rüh vagy allergia
Tisztelt Doktornő! 28 hetes kismama vagyok. Rühgyanúval elmentem a helyi bőrgyógyászhoz, azaz az esti lefekvéskor jelentkező nagyon erős és...
Pöttyök, viszketés
Kedves Doktornő! 23 éves nő vagyok, jelenleg Londonban élek. Nagyjából egy hete észrevettem a mellkhasam és a nyakam közötti részen egy apró...