Meggyógyultam?

Tisztelt doktornő! Kb. szeptember közepén a kezemen kiütések jelentek meg, erős viszketéssel. 1 hetet vártam, hátha allergia, de nem múlt el, így elmentem a háziorvoshoz, aki felírt rá egy krémet. 1 hét használat után nem láttam javulást, ezért beutalót kértem a bőrgyógyászatra, ahonnan hazaküldtek, mondván, túl kevés kiütésem van ahhoz, hogy meg tudják állapítani, hogy mi lehet ez. Még két hónapnyi vakarózás után rászántam magam, és elmentem magánbőrgyógyászhoz, aki megállapította, hogy atkafertőzésem van. Jött a szokásos kezelés (InfectoScab), mosás, vasalás stb. Közben biztos ami biztos alapon vásároltunk vény nélkül kapható gyógyszert is ellene (Novascabin), mert sok helyen olvastuk, hogy egy kezeléssel nem tudták kiírtani az atkákat. Ennek már egy hónapja, azonban bizonyos területeken még mindig viszketek én is, párom is, igaz ott a bőrünk is ki van száradva. Új kiütés egyikünkön sem jött ki azóta, járatot sem látok (a fertőzés alatt tisztán kivehető járatok voltak a tenyeremen). Kérdésem arra irányulna, hogy ez a viszketés még a fertőzés miatt lenne-e, vagy esetleg már a bőrszárazság miatt? Bőrgyógyászhoz újra nem igazán tudnék elmenni, ezért tettem fel itt a kérdést. Előre is köszönöm!

Dr. Bodnár Edina válasza Scabies témában

Az antiscabieses kezelés után még néhány hétig viszkethet a bőr fertőzés nélkül is. Kenjék nyugtató, visszazsírozó, esetleg steroid tartalmú krémmel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bodnár Edina
Dr. Bodnár Edina bőrgyógyászat, onkológia
Megválaszolva: 2015. január 04.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Leégetett "anyajegy" miatti aggodalom
Tisztelt Doktornő! Egy olyan problémám lenne, hogy egy jó pár éve megjelent a bajszomnal a szám felett egy elsőre eléggé bőrszínű átlátszó...
Kellemetlen testszag
Jó napot kívánok! Mi lehet az oka, hogy rendszeres tisztálkodás ellenére (reggel-este) kellemetlen szagot árasztok (Trágya szag)...
Kipirosodott makk és herék
Néhány hete kezdtem el úszni. Nemrég jelentkezett pirosság a heréimen és a makkomon. Eleinte volt kis égő érzés, de már elmúlt. Másik...
Anyajegy szövettan
Tisztelt Doktornő! 2011-ben a lábamról levettek egy anyajegyet sebészi úton, és a heg mellett most egy pici seb van, talán szőrtüssző...
Anyajegy eltávolítást követő...
Tisztelt Doktornő! Kérem segítségét a problémás anyajegy (II.) szövettani leletének értelmezésében. Válaszát előre is köszönöm!
Csalánkiütés, bőr tünetek
Tisztelt Doktornő! Rendszeresen megjelenő csalánkiütés szerű tünetekkel szenvedek, 2-3 hónapja. Folyamatosan vándorol, hol vállon hol...