Gyógyítható-e a panniculitis?

2011 óta kezelnek a Bőrklinikán panniculitissel (ami a vádlimban van, növekvő piros meleg folt, közepén csomószerű keményedéssel). Azóta "átterjedt" a másik vádlimra is, tökéletesen tükörképe az elsőnek. Mindkét lábamból vettek szövetmintát, ez erősítette meg a diagnózist. Rosszindulatú elváltozást nem találtam, "csak" a panniculitist állapították meg. Krémekkel kezelgetnek, de több, mint 2 éve SEMMIT nem javult az állapotom, sőt, az átterjedés és a kezdetben 200 Ft-osnyi méretű folt gyermektenyérnyivé növekedése inkább romlást mutat, semmint javulást. Rengeteg orvosnál jártam, idén bent is feküdtem a Bőrklinikán ezzel, de sehol nem tudnak segíteni. Egyre elkeseredettebb vagyok, a lábam fáj, néha forró, száraz hűtőborogatást teszek rá néha, de mivel alul van, a vádlimon, én pedig a nagy hasam miatt nem tudok hasra fordulni (nagyon kényelmetlen és azonnal megfájdul, begörcsöl a, derekam), ezért ez elég nehézkes. Kérném szépen a véleményüket, várhatok-e bármi javulást? Ha esetleg tudnának ezzel a betegséggel foglalkozó specialistát ajánlani, azt is megköszönném!

Dr. Bodnár Edina válasza panniculitis témában

A panniculitis hátterében számos ok (infekciók, tumor, hasnyálmirigy betegség, autoimmun betegség) állhat, melynek tisztázása javasolt. Szisztémasan adhatók NSAID és steroid gyulladásgátlók is.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. október 03.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Panniculitis oka
Kedves dr. nő! Tavaly márciusban jógázni voltam, és másnap erős combfájással keltem. Az uh n kiderült, hogy a combban subcutis gyulladása, panniculitis...
Melanoma malignum nodulare cutis...
Tisztelt Doktornő! 2 hete távolítottak el egy anyajegyet a, deréktájról és megkaptam a szövettani eredményt, ami nagyon megrémített. Ez áll benne: Részben...
Szeborreás dermatitis
Tisztelt Doktornő! Szeborreás dermatitis-el diagnosztizáltak, kevert arcbőröm van, a homlokom rendkívül zsíros, miteszeres és pattanásos, az arcom többi része...
Kutikula, eponychium
Kedves Doktornő! Szeretném tudni, hogy mi a különbség a kutikula és a hyponichium között. Sok helyen szinonimaként használják őket. A mellékelt kép szerinti?...
Csíkos körmök
Tisztelt Doktornő! Leginkább a kisujjamon van 1-2 erőteljesebb függőleges vonal. Több körmömön is van 1-1. (bocsánat picit a földtől el vannak színeződve a...
Vérömleny a bal lábban
Tisztelt Doktornő! 30 éve Syncumart szedő, 2 mechanikus szívbillentyűvel (mitralis- és aorta) és pacemakerrel rendelkező beteg vagyok. Kb. 10 nappal ezelőtt...