Kis piros, kiütések a makkon, piros fityma

T. C! Tartós párkapcsolatban élek. Körülbelül 2 hónapja vettem észre először, hogy orális szexuális együttlét után a fitymámon piros foltok jelentek meg. Ez a pirosság pár nap alatt aztán eltűnt magától, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Később aztán az újabb együttlétek után újra és újra jelentkezett és 1-2 héttel később már a makkomon is megjelentek apró kis piros foltok és enyhe viszkető érzés is. Ekkor (1, 5 hónappal ezelőtt) elkezdtem kamillás borogatással kezelni esténként (20-30 percig áztattam) ami valamelyest enyhített a pirosságon, de nem mulasztotta el, egy újabb (orális) együttlét után visszaállt az állapot. Ekkor (1 hónapja) kezdtem el a kamillás borogatás mellett kenni Canesten kenőccsel esténként lefekvés előtt (alkalmanként reggel is mosás után átkenem) a fitymát és a makkot és kb 2 hete a szexuális együttlétet is szüneteltetem. Ez sokat javított az állapoton: a kis piros pontok elhalványultak/eltűntek, de egy gombostűnyi helyen makacsul megmaradt, illetve a fityma néha kicsit még piros. Az a kérdésem, hogy ennyi idő alatt a Canestennek nem kellett volna tünetmentessé tenni a fertőzést, illetve van-e hatékonyabb kenőcs a (nagy valószínűséggel) péniszgomba kezelésére? Vagy nem elég a napi 1x-i kenés Canestennel? Olvastam Betadine-t, Pimafucort, Travocort, Batrafent amit hasonló tünetekre ajánlottak. Melyikkel érdemes próbálkoznom? Az allergiás reakciót azért zárnám ki, mivel semmi új dolog nem érte, sem mosakodás, sem ruházat, sem condom téren. köszönettel: T. Edmond

Dr. Tóth Gyöngyi válasza pénisz panasz témában

Tisztelt Kérdező!

Javaslom keressen fel bőrgyógyász szakorvost, úgy hogy előzőleg ne kezelje semmivel és látszódjanak a tünetek. Van hatékonyabb gombaellenes készítmény természetesen és szájon át szedhető tabletta is, de ezek mind receptkötelesek, orvosi vizsgálathoz kötöttek.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2013. augusztus 29., 21:47 ;Megválaszolva: 2013. szeptember 02., 17:44
Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek
Piros folt a makk alatt
Tisztelt Doktor nő/úr! Kb. egy hete folyamatosan megjelenik hol elmúlik ez a piros folt a makkom alatt, nem tudom hogy mi lehet többször volt már...
kiszaradt, hamlo makk
Kedves Doktor Nő/Úr Azzal a panasszal fordulnék ide segítségért hogy a péniszem makkja és fitymájának belső része kiszáradt, enyhén piros es...
Sebes pénisz, piros pöttyök
Üdv.! Olyan problémám lenne hogy egy nemi aktus után piros pattanás szerű kiütések jöttek elő a makkon, illetve környékén ami már napok óta...
Faggyúmirigyek a péniszen
https://www.webbeteg.hu/orvos-valaszol/borbetegsegek/108609 A problémám megegyezik ebben a kérdésben és válaszban leírtakkal. Azonban a kérdésem az...
fitymán fehér foltok
A fitymán fehér foltok jelentek meg már két hónapja. Arra vártam hogy hátha elmúlik de semmi sem történt. Orvoshoz nem akarok elmenni. ezeket a...