Tejeskávéfoltok 5

Tisztelt doktornő/Úr! Nagyon nagy szükségem lenne a szaktudására! Minden lehetőséget, reményt meg szeretnék ragadni. 9 hónapos kislány édesanyja vagyok, a problémám pedig a következő. Lányom születése után körülbelül 1hónappal tejeskávé foltok kezdtek megjelenni a babám bőrén arcán, lábán, kezén….összesen 6db foltja volt, ami nagyobb (pár miniméteres) utána kijött vagy 3-4 egészen apró is. 3-4 hónapon keresztül nem is volt változás! Sem a foltok számában sem méretében. A minap viszont találtam a kis fenekén még kettőt-hármat egészen halványat, de nem aprót! Az az érdekes, hogy az elsők közül egy pár el kezdett halványodni, már van, ami alig látszik! Nem tudom ez, mennyire megszokott ezeknél a foltoknál! És ez lenne az első kérdésem is. Ezeknél a foltoknál megszokott ez? Természetesen 3hónaposan elvittem neurológiára, ott azt mondta a doktornő, hogy fél éves kontroll és nincs miért aggódni, a bőrgyógyászatra is beutalt ahol megdöbbentő dolgot tapasztaltam. A vizsgálatot egy nagyon idős doktornő végezte. Bevittem a gyereket a helységbe, ahol elsőre nagyon rossz fényviszonyt tapasztaltam, az aszisztens próbált egy kis lámpát a gyerek felé fordítani. A doktornő felállt és kérdezte, hogy hány tejeskávéfolt van rajta, mondta, hogy mutassam meg. Így is tettem, a doktornő csak ott állt oda se hajolt, alig nézett rá… (Azt hozzáteszem, hogy még a halvány kis foltokat én is alig láttam meg, nem, hogy a doktornő). Visszament az asztalhoz, de nem mondott semmit. Kérdeztem tőle, hogy mi a véleménye, kijelentette, hogy beteg…. (neurofibromatózis) . Teljesen megdöbbentem! Azon gondolkoztam, hogy ezt a vizsgálatnak nevezett valamiből állapította e meg! Elfogadtam volna a véleményét ha legalább megnézte volna azokat a foltokat….! Mivel nem nyugtatott meg bejelentkeztem egy másik bőrgyógyászhoz, aki nagyon kedves volt. Emberként, de, ami a fő anyaként beszélt velem. Elmondta, hogy a pici foltok nem tartoznak ide még, és hogy ne aggódjak, mert a 6db csak egy átlag szám…szóval próbált nyugtatni! Egyébként időre, érett súllyal született és a családban sem fordult elő hasonló. Egy doktornőtől azt hallottam, hogyha a felmenő ágon volt kreol vagy színes bőrű a családban, akkor tejeskávé foltok tőle is lehetnek a gyereken. Igaz ez doktornő? Merthogy édesapám anyukájának nagyon kreol bőre volt, sőt sok folt volt rajta (látszólag tejeskávéfolt)., De már meghalt. Ha ez így lenne akkor lehet rá remény, hogy a babám nem beteg? Mit gondol? Nagyon aranyos, életvidám babáról beszélünk. Kérdésem mégis az lenne Önhöz, hogy van esetleg olyan pigmentelváltozás, ami hasonlít a tejeskávéfoltokhoz? Lehetséges ez? És az utolsó kérdésem, a legfontosabb pedig az lenne, hogy Ön szerint ha tényleg tejeskávéfoltok is, az mindenképpen a betegségre utal? Baj nélkül nem lehet a bőrön? Ez a válasz nagyon fontos lenne számomra! Mi a véleménye? Tudom, hogy ennél a betegségnél ez csak egy bőrtünet, ami nem bizonyít semmit, és gondolom láthatatlanba nagyon nehéz véleményt mondani…de még is mi a tapasztalata, és a véleménye? Nagyon szeretném hinni, hogy van remény és tényleg csak a mamától örökölte. Előre is nagyon köszönöm válaszát! Tisztelettel Piroska

Dr. Bodnár Edina válasza tejes kávé foltok témában

Sajnos, hogy a rokonságban is fordult elő tejeskávé folttal rendelkező egyén, ez is neurofibromatosis mellett szól. A bőrtünetek: tejeskávé foltok és un. neurofibromák jellegzetesek a betegségre. Rendszeres szemészeti és ideggyógyászati vizsgálat javasolt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bodnár Edina
Dr. Bodnár Edina bőrgyógyászat, onkológia
Megválaszolva: 2013. január 20.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Milyen bőrkiütés?
Üdvözlõm! Két hete piros nagy fotokat észleltem bal oldal mell alatt, melyek szúró fájdalommal járnak, környező fehér terület duzzadt,...
Leégetett "anyajegy" miatti aggodalom
Tisztelt Doktornő! Egy olyan problémám lenne, hogy egy jó pár éve megjelent a bajszomnal a szám felett egy elsőre eléggé bőrszínű átlátszó...
Kellemetlen testszag
Jó napot kívánok! Mi lehet az oka, hogy rendszeres tisztálkodás ellenére (reggel-este) kellemetlen szagot árasztok (Trágya szag)...
Kipirosodott makk és herék
Néhány hete kezdtem el úszni. Nemrég jelentkezett pirosság a heréimen és a makkomon. Eleinte volt kis égő érzés, de már elmúlt. Másik...
Anyajegy szövettan
Tisztelt Doktornő! 2011-ben a lábamról levettek egy anyajegyet sebészi úton, és a heg mellett most egy pici seb van, talán szőrtüssző...
Anyajegy eltávolítást követő...
Tisztelt Doktornő! Kérem segítségét a problémás anyajegy (II.) szövettani leletének értelmezésében. Válaszát előre is köszönöm!