Rosacea-bőrpír

A fiamnak néhány hónapja állandósult a bőrpirosság az arcán a száj körül, kb. 2-3 cm széles sávban. Előzőleg is voltak időszakok, amikor forró napra, téli hidegre, szélben kipirosodott, de el is múlt magától. Ez most állandósulni látszik, előzőleg voltak időszakok, amikor viszketett is. A bőre nagyon fehér. Reggel, felkeléskor is jelen van a pirosság, de halványabb, látszik, hogy éjszaka megnyugodott a bőr. A kérdésem sokrétű: milyen gyógyszeres kezelést, nyugtató krémet ajánl, mit használjon a borotválkozáshoz, illetve milyen kozmetikumot ne, étrend-életmód szigorítások: mire kell föltétlenül figyelni. Egyáltalán milyen kilátásai vannak a betegségből való gyógyulás tekintetében egy huszonéves fiatalnak, akit persze nagyon zavar ez a mindenki által látható betegség. Köszönöm szépen, tisztelettel BMM

Dr. Tóth Gyöngyi válasza rosacea témában

Tisztelt Kérdező! Nem tudom, hogy jártak-e már bőrgyógyásznál ezzel a panasszal, mert a leírt tünetek nem jellemzőek rosaceára (nem száj körül jelentkezik, nem viszket, stb.) inkább bőrszárazságra, irritáció okozta bőrgyulladásra. Én először egy bőrgyógyászati szakvizsgálatot javasolnék, ahol fölállítják a diagnózist, azután tudunk beszélni a kezelésről, hogy mire kell figyelni, addig csak gyógyszertárban kapható hidratáló Cremor aquosum krém alkalmazását javaslom napi 2-3x.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. december 15.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Arcbőr vörösödés, felmelegedés
Kedves Doktor/Doktornő! Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy az arcom szinte teljes terjedelmével képes a kivörösödésre, felhevülésre és ez nemtudom mitől...
Piros pöttyök a száj körül, milyen...
Kedves Doktornő, legelőször 2015 tavaszán jelentkezett a panaszom akkor bőrgyógyászhoz fordultam és az Uraige cu+zn krémet javasolta talán használt nehezen...
Finacea használata
Tisztelt Doktornő! Rosaceas bőrbetegségem van. Használtam a Rozexet, sajnos nem használt. Most a Finaceat használom. Ez most úgy tűnik, hogy bevált. Tiszta...
Bőrpír, kiütések az államon
Kedves Doktornő! Körülbelül 1 éve elmentem a Mária utcai bőrklinikára, mert az állam jobb oldalán piros foltok jelentek meg és nem nagyon akartak elmúlni. Nem...
Piros foltok a melegtől
Tisztelt Doktornő! 2 hete körülbelül kezdődtek a panaszok, amikor piros foltok jelentek meg csak az arcomon. Nem használok semmi új terméket, szóval nem...
Rozácea lisztérzékenységtől?
Kedves Doktor úr! Kb. másfél éve rosaceás tüneteim vannak: kipirulás, piros, pattanásszerű göböcskék, melyek hol előjönnek, hol eltűnnek. Egy éve diétázom,...