• Allergia pánik!

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        2 éve kezdődött a problémám egy váratlan fémallergia keretében, a füleimen jelent meg ekcéma az ezüst fülbevalótól. Miután megváltam ékszereimtől, természetesen a probléma megszűnt. Pár hétre rá a jobb gyűrűsujjam kezdett hámlani, majd az első szokatlan tünet a baromfiallergia volt: hányinger, hasmenés, szédülés kísért egy-egy étkezést. Elhagytam a csirkét is. Egy évig nem változott a helyzet (bár fáradékonyabb, ingerlékenyebb lettem), majd az ekcéma terjedni kezdett. Kezdetben lassan: a jobb kezem ujjain, majd az utóbbi 2-3 hónap alatt a jobb kezem összes ujjáról áttért a bal kezem ujjaira, most a tenyeremen szlalmozik. Ezt a hirtelen állapotromlást további allergén dolgok kísérték: mosószer, tusfürdő, parfüm. Az utóbbi 2 hónapban apró piros, néha gennyes pöttyök lepik el az "ekcémát" bárminemű hús érintésétől, a bő lével rendelkező, vagy savas zöldségektől-gyümölcsöktől, az illatosított zsebkendőtől, most a kakaóportól kapok hasmenést, de már szinte mindent kerülnöm kell. Teljesen bio szerekkel tisztálkodom, gumikesztyűben mosogatok és takarítok, kerülöm a fémet, a baromfit, mindent. A kezeim erősen hámlanak, iszonyatosan viszketnek, néha zsibbadnak. Erősen szárazak, néha a bőr is felszakad rajtuk.Nagyon zsíros természetes kenőcsökkel (pl. shea-vajjal) kezelve a szárazság nagyjából megszűnik, de amint "pöttyöket kapok" valamitől (vagy fél napig nem kenem), azonnal lehámlik az összes bőr. És minél "szebb" a kezem, annál jobban viszket, annál érzékenyebb. Néha egy fél napig semmit nem bírok megfogni. Külön említés érdemel ezen kívül az állandó szomjúság, az édességfüggés. Mostanában sűrűn zsibbadnak az alkarjaim. Fél éve voltam prick teszten, negatív lett mindenre: pollen, állati szőr, stb. Egyébként egészséges életmódot folytatok, nem dohányzom, nem iszom. Ha esetleg tudna valami nem ekcéma jellegű diagnózissal kecsegtetni (eddig 5 bőrgyógyász nem volt hajlandó megvizsgálni), vagy helyes szakorvoshoz irányítani, megköszönném. Tisztelettel: M. A.

        Dr. Csáki Csilla válasza a allergia témában

        Kedves Kérdező! Csodálatos gyógyulással kecsegtetni nem igazán tudom Önt! Amit még lehetőségként látnék: további vizsgálatok, a folyamat hátterének kiderítése érdekében. Ha eddig csak Prick-tesztje volt, akkor szükséges lenne még az epicután tesztelés: kozmetikumok alapanyagai, illatanyagok, vegyszerek, festékek, fűszeralkotók, élelmiszeradalékok, fémek vizsgálatát tartalmazná ez, hátbőrre ragasztott tapasz formájában. Ezen kívül vérvétel is kellene tápanyagallergia irányában. Ezeket a vizsgálatokat magánrendelésemen el tudom Önnel végezni. Üdvözlettel: Dr. Csáki Csilla

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2012. január 17., 03:10; Megválaszolva: 2012. január 19., 08:25

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Szakèrtő! 9 hetes várandós vagyok ikrekkel. Ezt a nyarat idáig elèg jól megúsztam az allergiát tekintve, állandóra nem szedtem rá semmit, csak esetenkènt Allegrát. Szombat estère azonban erős tüneteim lettek, tüsszögès,...
        Tisztelt Dr Hangonyi Csilla. 20 éves koromban tüdőgyulladás kezelésére írtak fel nekem tetraciklin alapú antibiotikumot. Az első adag után édesanyám elmondása szerint pirosodni kezdtem és szerinte volt bőrtünetem. Ekkor kihívta a...
        Tisztelt Doktornő. Segítséget szeretnék kérni Öntől. Tavaly nyáron egy egésznapos horgászat után, hazaérést követően elkezdtem csúnyán köhögni,tüsszögni és alig kaptam levegőt. Sürgősségin egy vénába és egy fenékbe adott...
        Tisztelt Hölgyem/Uram! Pár hete kezdett el rendszeresen dagadni az arcom, mely viszketéssel, bizsergéssel jár. Vizes dagadás, puffadás a szemem, szám ,orrom beleértve. Már régebben is előfordult alkalmanként, de most sajnos nem múlik el már...
        Kedves Doktornő! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, hogy gyermekkoromban tejallergiát diagnosztizáltak nálam. Ezt követően az allergológus édesanyámnak azt javasolta, hogy marhahúst se egyek, mert elképzelhető, hogy allergiát okozna. A helyzet...
        Tisztelt Webbeteg- munkatársak! A kérdéshez kapcsolódó adatok barátnőmé. Mongoliából származik. Két éve él Magyarországon. Az allergia tavasszal kezdődik és tart mondjuk szeptemberig. Az orrnyeregénél fáj, ill. viszket a nyaka és (akár...
        Szép napot! Az lenne a kérdésem, hogy volt egy darázscsípésem egy éve, melynek során rosszul lettem (igazából semmi zsibbadás,viszketés,piros kiütés nem jelentkezett ennek során, az eltelt idő pedig 20p lehetett a sürgősségire jutásig) és...
        Tisztelt Doktornő! Szeretnék teherbe esni. Cetirizint szedek folyamatosan. Elöször is azt szeretném kérdezni, hogy kell-e a gyógyszert folyamatosan szednem vagy elég akkor amikor tüneteim vannak? Pollen és por allergiám van, minimális macskaszőr...
        Tisztelt Doktorno! Tuneteim kb 3 evvel ezelott kezdodtek. Sajnos sok orvos megprobalta azzal letudni a problemamat, hogy biztos szorongas/stressz okozza (nem szorongok, csak zavarnak a tuneteim). Legfontosabb tuneteim: - Orthosztatikus...
        Tisztelt Doktórnő! Kb. három vagy négy napja a karomon megcsípett egy kisméretű darázs/vagy méh. Abból gondolom, hogy darázs,hogy nem maradt benne a fullánkja a bőrömbe. Persze ettől még lehetett aká méh is, annyi féle van, és nem vagyok...