london téma

Kiderült, mennyit ér egy paralimpiai aranyérem!

WEBBeteg - T. A., újságíró

23 millió forintot kap a londoni játékok aranyérmes parasportolója – ez derült ki a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) keddi sajtótájékoztatóján. Három dobogós hellyel ketten is büszkélkedhetnek: Krajnyák Zsuzsanna és Sors Tamás, ők kapják a legtöbb pénzt.

Paralimpia: Vannak még szürke foltok

WEBBeteg - Tóth András, újságíró

A riói felkészülésben már a teljes csapatnak részt kell majd vállalnia, beleértve az egészségügyi ellátást is, amely a sportkórházzal kialakult szoros kapcsolatnak köszönhetően magas színvonalon működött. Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke nyilatkozott a WEBBetegnek.

Emberfeletti teljesítmények a paralimpián

WEBBeteg - Tóth András, újságíró

Törölközőbe harapva várja a startot az úszó, nem tud ugyanis megkapaszkodni a medence szélében, mindkét karját amputálták, aztán a végén, hatalmas hajrában másodikként ér célba a versenyző. A 100 méteres síkfutásban a másik parasportoló elesik, de sántikálva is beér a célba, a közönség pedig hatalmas tapssal fogadja. Ez csak két példa Londonból, minden napra jut egy-egy csodálatra érdemes teljesítmény.

Dani Gyöngyi: az én doppingom a hit

WEBBeteg - Tóth András, újságíró

Dani Gyöngyi

Szeptember elseje nem az iskolakezdés miatt fontos dátum Dani Gyöngyi kerekes székes vívónak. Szombaton utazott Londonba, a 14. Paralimpiai Játékokra, ahol először szeptember 4-én küzd meg ellenfelével.

Szabó Nikolett: túl sok sérülésem volt már

WEBBeteg - Tóth András, újságíró

Paralimpia

A csúcson kell abbahagyni - nyilatkozta a WEBBetegnek Szabó Nikolett látássérült paralimpikon, aki ha elhozza Londonból az aranyérmet, befejezi az élsportot. Judo kategóriában Szabó Nikolett mellett Papp Gábor versenyezhet a nyári játékokon.

Nem egymás ellen, egymásért küzdenek a Biacsi ikrek

WEBBeteg - Kósa-Boda Veronika, újságíró

A 33 fős magyar paralimpiai csapatban egy ikerpár is indul az aranyáért. Hogy, hogyan futnak ők ketten egyetlen éremért? Mi sem egyszerűbb ennél!

Orvosi műhiba miatt lehet ma paralimpikon

WEBBeteg - Kósa-Boda Veronika, újságíró

Tíz évig volt a román vívóválogatott tagja, egy orvosi műhiba miatt azonban le kellett mondania fényesen felfelé ívelő sportkarrierjéről Osváth Richárdnak. Jobb lába lebénulása után teljesen összeomlott, ma viszont kétszeres elszántsággal készül első paralimpiájára. Az egész környezetvédelmi felügyelőség érte izgul.

Autóbalesettől a paralimpiáig

WEBBeteg - Kósa-Boda Veronika, újságíró

Csupán három évvel ezelőtt került a sport világába, ma pedig már a paralimpián izgulhatunk a 27 éves Lengyel Mónikáért. Az autóbalesetben melltől lefele lebénult fiatal lány egyedüli evezősként kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra. Móni azt mondja, amikor nem evez, akkor is gondolatban a vízen van.

Sors Tamás: ismét több számban úszok Londonban

WEBBeteg - Tóth András, újságíró

Sors Tamás

A pécsi paralimpikon Pekingben 17 évesen szerepelt, nem is akárhogyan: ő volt az egyetlen magyar aranyérmes, 100 méter pillangón világcsúccsal nyert, azóta sem győzte le senki ezen a távon, Londonban ennek a címnek a megvédésére készül.

A speciális igények speciális ellátást igényelnek

WEBBeteg - Kósa-Boda Veronika, újságíró

Míg egy ép sportolónál maga a felkészülés vagy a verseny lehet veszélyes, addig egy parasportolónál már maga az ülő életmód, a kerekesszék hajtása is sérülés forrása lehet. A magyar paralimpiai válogatottal három fős egészségügyi személyzet tart a londoni ötkarikás játékokra.