• Szavazás téma

        evpraxisa.hu
        Október 5-én éjfélkor lezárul A nemzet háziorvosa pályázat második szakasza, az internetes szavazás. Addig az érdeklődők még megfordíthatják a bemerevedett állásokat! Október 3-án 9 óráig összesen 65.069 voksot kaptak a TOP listás háziorvosok, ezzel már most majd 20.000-rel sikerült meghaladniuk a tavalyi 46 000 voksot.
        MTI
        Kilenc nőt tüntettek ki idén is a Richter Aranyanyu Díjjal, amelyet orvosok, pedagógusok, egészségügyi és szociális területen tevékenykedő nők között osztottak ki hetedik alkalommal.
        MTI
        Már lehet szavazni azokra a női orvosokra, egészségügyi szakdolgozókra, pedagógusokra és szociális területen tevékenykedő nőkre, akiket betegeik, kollégáik vagy barátaik neveztek az Aranyanyu Díjra.
        WEBBeteg
        A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete – vagyis a ReSzaSz – a hazai betegbiztonság elkötelezett híve, ezért most dr. Novák Hunor gyermekgyógyásszal karöltve 200.000 forint értékben alkoholos kézfertőtlenítőt ajánlanak fel egy, a lakosság szavazatai alapján kiválasztott budapesti kórháznak.
        Well pr
        Ha Ön is szeretne hozzájárulni a beteg gyerekek mielőbbi gyógyulásához, most nem kell mást tennie, csak egy kattintással választania a gyermek-egészségügyi intézmények közül.
        www.astellasdij.hu/evorvosa
        Túl van a félidőn a 2013-as Astellas-díj - Az év orvosa pályázat internetes közönségszavazása.
        Az Év Praxisa
        Az év praxisa a Kárpát medencében pályázaton a páciensek november 30-ig díjazhatták háziorvosukat, történetükkel. Írhattak az orvos és a nővér szaktudásáról, empátiájáról, arról, mennyire ért az idősek, a gyerekek nyelvén, a jó orvos-beteg kapcsolatról, a bizalomról, vagy éppen az életmentő beavatkozásokról, mert ilyen sztorikkal is találkoztunk. 
        azevpraxisa.hu
        Finisében Az év praxisa a Kárpát medencében! 2012-ben. Nem véletlen, hogy az Országos Alapellátási Intézet adott otthont annak a sajtótájékoztatónak, mely az Év Praxisa pályázatról adott friss híradást, hiszen a kiíró az intézet, a zsűri elnöke pedig Dr. Balogh Sándor főigazgató.
        FH
        Valamivel kevesebb mint 50 százalékos részvétel várható a vasárnapi népszavazáson a közvélemény-kutatások átlaga szerint, vagyis körülbelül 4 millióan járnulnak majd az urnákhoz.