Mérgező fémek magasabb koncentrációját mutatták ki autista gyerekek szervezetében

MTI
megjelent:

Számos mérgező fém magasabb koncentrációját mutatták ki autista gyerekek vérében és vizeletében az Arizonai Egyetem kutatói.

A Biological Trace Elements Research című szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban az amerikai kutatók 55 5-16 éves autista gyereket vizsgáltak, és eredményeiket összevetették hasonló korú és nemű 44 gyermek eredményeivel.

Ólom, tallium, ón, volfrám

Az autista gyerekek csoportjának vérmintáiban jelentősen - 41 százalékkal - magasabb volt az ólom koncentráció, vizeletmintájukban az ólom - 74 százalékkal, a tallium - 77 százalékkal, az ón - 115 százalékkal és a volfrám - 44 százalékkal - volt magasabb.

Az ólom, a tallium, az ón, a volfrám mind mérgező fémek, amelyek károsítják az agy fejlődését és működését és más szervek egészséges működését is befolyásolják.

Legerősebb kapcsolat a kadmium és a higany esetében

A szakemberek statisztikai elemzésnek vetették alá a kapott adatokat, hogy meghatározzák, van-e összefüggés a mérgező fémek koncentrációja és az autizmus súlyossága között, figyelembe véve az autizmus súlyosságának három különböző skáláját.

Megállapították, hogy az autizmus súlyosságának váltakozása összefügg a mérgező fémek szintjével, a kadmium és a higany esetében volt a legerősebb a kapcsolat.

Feltételezzük, hogy ha csökkentjük a mérgező fémeknek való korai kitettséget, az segíthet az autizmus szimptómáinak javításában és a mérgező fémek eltávolítása csökkentheti ezeket a szimptómákat. Ez a feltételezés további kutatást igényel - idézte a tanulmányt a ScienceDaily tudományos hírportál.

(MTI)

Cikkajánló

Reflux
Reflux

Milyen szövődményei lehetnek, ha nem kezelik?

Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Orémuszné Kertész Tímea, pszichológus
WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.