Dr. Szendrői Attila Phd, FEBU

WEBBeteg
megjelent:

Dr. Szendrői Attila Phd, FEBU, urológus szakmai önéletrajza a WEBBeteg.hu egészségportálon.

Budapesten született, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumában kitűnő eredménnyel érettségizett. A Semmelweis Egyetem Tudományos Diákköri Konferenciáján 1998-ban és 2000-ben első helyezést ért el.

A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán 2000-ben diplomázott “summa cum laude” minősítéssel. 2006 decemberében kiváló minősítéssel szakvizsgázott, és ugyanebben az évben az Európai Urológus Társaság urológiai szakvizsgáját megszerezve FEBU (Fellow of the European Board of Urology) minősítést kapott. 2010 januárjában a Semmelweis Egyetemen “A vesesejtes daganatok prognosztikai faktorai” címmel sikeresen védte meg PhD téziseit, ezzel PhD fokozatot szerzett.

Munkáját 2000-ben a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikáján kezdte meg, ahol azóta is dolgozik. Az Uroonkológia című folyóirat olvasószerkesztője 2009 januárja óta. Érdeklődési területe elsősorban a húgyúti kövek sebészi kezelése és az urológiai daganatok. Ezen utóbbi témakörön belül a vesedaganatok prognosztikai tényezőit, radiomorfológiáját, az áttétképzés mechanizmusát, a here és hímvessző daganatok tumor markereit, a prosztata daganatok kalcium metabolizmusát és a húgyhólyag daganatok genetikai eltéréseit kutatta.

Tanulmányúton 3 alkalommal járt Németországban a Friedrich Schiller Egyetem Urológiai Klinikáján, Jénában, ahol a vesesejtes daganatok csontáttéteinek genetikai hátterét tanulmányozta.

A Magyar Urológus Társaság legjobb poszter előadásának díját nyerte el 2003-ban Szegeden és 2009-ben Keszthelyen. Babics Antal díjat nyert 2007-ben. A Magyar Urológus Társaság, a Magyar Onkológus Társaság és az Európai Urológus Társaság tagja. Első szerzője 14 közleménynek, társszerzője 19 közleménynek, kumulatív impact faktora 16, független idézettsége 16.

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.