Önkéntesként kezdte, ma a Magyar Vöröskereszt főigazgatója - Kardos István

szerző: Tóth András, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Fiatalon elsősegélynyújtó oktatóként kezdte a pályafutását, majd fokozatosan lépett előre azon a bizonyos ranglétrán a Magyar Vöröskereszten belül. Volt budapesti igazgató, jelenleg a szervezet főigazgatója, nem mellesleg önkéntes véradó.

A Magyar Vöröskereszt fennállásának 145. évfordulóját ünnepli 2026-ban. Hazánk legnagyobb múlttal rendelkező humanitárius szervezete 1881 nyarán alakult, és azóta megszakítás nélkül végzi tevékenységét számos területen. Még egy fontos évforduló: a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének részeként 60 éve fogadták el Bécsben a világszerte egységes alapelveket, amelyek a mai napig iránymutatóak: emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntesség, egység és egyetemesség.

Kardos István, Magyar VöröskeresztA legfontosabb cél és az alapelvek között is az első helyen szerepel, hogy emberközpontúan végezzük feladatainkat, a rászorultság pedig minden esetben mértékadó. Az erőforrásainkhoz képest mindig az a legfontosabb, hogy szerteágazó tevékenységeinkkel miként tudunk enyhíteni a rászorultságon úgy, hogy a többi alapelv se sérüljön“ - nyilatkozta a WEBBetegnek Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.

2001-ben került kapcsolatba a szervezettel. Honnan jött az indíttatás, hogy önkéntesnek álljon?

Magyartanárként végeztem az egyetemen, és az egyik rokonom rendszeresen önkénteskedett a Magyar Vöröskeresztnél, Budapesten, többször elhívott engem is, a sok női segítő mellett nagyon jól jött a férfierő: adományokkal teli dobozokat pakoltam a kamionokról, majd becipeltem az épületbe, segítettem, ahol kellett. Igazából nem is sejtettem, hogy ez tulajdonképpen önkéntes munka volt. Ebből is nagyon jól látszik, hogy nagyon sok formája van az önkéntességnek, széles spektrumon tudunk segíteni, akár a saját szűk közösségünkben is. A személyes kötődés nagyon fontos szempont, amikor valaki önkéntességben gondolkodik. Nekem a Magyar Vöröskereszt jutott, és ezért hálás vagyok.

És itt folytatta pályafutását...

2004-ben a fővárosi szervezetnél kezdtem el dolgozni. A tanári végzettségemnek köszönhetően a felnőttképzés egy igen speciális terültén, a jogosítványhoz szükséges közúti elsősegélynyújtás ismeretek vizsgaszervezésével foglalkoztam, majd ennek a koordinátora és oktatója lettem. Az elsősegélynyújtás mellett a dajkaképzésben pedagógiát és pszichológiát tanítottam a már végzett és a szakmában tevékenykedőknek, ez nem kevés kihívást rejtett magában, különösen, hogy több diákom 25-30 éves gyermekgondozási múlttal érkezett a tanfolyamra. Külön öröm és egyben nagyon hálás feladat volt a pedagógusoknak szervezett gyermek elsősegélynyújtó tanfolyam is, amellyel hasznos és gyakorlatias ismereteket adhattunk át a tanároknak, rajtuk keresztül pedig a diákoknak.

Később felnőttképzési intézményvezetőnek neveztek ki a fővárosi szervezetnél, amely akkreditált felnőttképzési helyként is funkcionált, majd a szervezet budapesti igazgatóhelyettese, 2008-tól pedig igazgatója lettem. 2012-ben kaptam meg a főigazgatói kinevezésemet, amely egy hatalmas előrelépésnek számított.

Érdekesség, hogy rendszeres önkéntes véradó.

Eddig húsz alkalommal adtam vért, amire nagyon büszke vagyok, ugyanis mindig rettegtem a tűtől. Emlékszem, az első véradásom Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok akkori magyarországi nagykövete jelenlétében zajlott, és ezt követően még interjút is kellett adnom a televíziónak. Felemelő érzés volt, hogy leküzdöttem egy fóbiát, segíthettem három emberen, ráadásul ezáltal egy adag boldogsághormon is felszabadult.

Ha már a számoknál tartunk: vannak-e legek a véradás tekintetében?

Nem ritka a százszoros vagy száznegyvenszeres véradó sem. Szülővárosomban egy nagyon jó barátom fiatalon, sorkatonaként kezdett el véradásra járni, két éve pedig százszoros véradóvá vált, ami egy igen nagy teljesítmény, és az ő esetében még messze van a felső korhatár, ami 65 év.

Mi az indíték, a cél, ha valaki váradásra adja a fejét? Mennyire befolyásoló tényező a családi hagyomány?

A családi példakép az nagyon sok esetben ösztönző a fiatalok körében. Ez egy pozitív szemléletet sugall, hiszen generációk adják át egymásnak a jó példát családon belül, vagy akár egy kisebb közösségen, munkahelyen belül. A fiamnak eddig már két véradása is sikeres volt. Soha nem erőltettem, magától döntötte el, hogy segíteni szeretne. Nyilván látta, hogy én is önkéntes véradó vagyok.

Humanitárius tevékenységük egyik alappillére az önkéntes és térítésmentes véradások szervezése, amely létfontosságú eleme a hazai egészségügyi ellátásnak: nagyon fontos, hogy minden egyes nap 1600-1800 ember járuljon hozzá ahhoz, hogy rendelkezésre álljon a biztonságos, elegendő vérkészlet. Egyetlen véradásból három különböző készítmény készül, amelyek közül van olyan, amely csupán 5 napig használható fel, ezért is nagyon fontos a véradás az év minden időszakában.

Szükséges-e az ösztönzőrendszer megújítása, megváltoztatása ahhoz, hogy tartható legyen ez a szám?

Az egy lényeges megközelítés, hogy ne ellenszolgáltatás reményében váljon valaki önkéntes véradóvá. Meg kell találnunk az egyensúlyt, amelybe nem fér bele a pénzügyi ellenszolgáltatás. Viszont abban gondolkodunk, hogy valamilyen kedvezményeket nyújtsunk az önkéntes segítőknek bizonyos szolgáltatásokhoz: ilyen például egy létező és jól működő köszönetnyilvánítás, a fürdőbelépő kedvezmény az egyik támogatónknak köszönhetően. Ez egy jó irány lehet helyi szinten, de akár országosan is.

Tovább Miként lehet ösztönözni a véradókat?

Mennyire ösztönző a fiatalok számára az önkénteskedés? Van-e valamilyen pozitív emléke ezzel kapcsolatban?

Az 50. Országos Elsősegélynyújtó Versenyt a fővárosban szerveztük meg, az eredményhirdetés pedig a Stefánia Palotában volt, és amikor vége lett az ünnepségnek, odajött hozzám néhány mentőtiszt és mentőápoló, akik annak idején diákként részt vettek a megmérettetésen. Akkor még fogalmuk sem volt arról, hogy milyen pályát választanak majd, és lám, az egészségügyben helyezkedtek el, ráadásul a mai napig fontosnak tartják az önkéntes tevékenységet, akár úgy, hogy részt vesznek ezen a versenyen. Felemelő érzés volt pedagógusként megtapasztalni 20 év távlatából.

Milyen programokkal készülnek a 145 éves évfordulóra?

Több programot és közösségi eseményt szervezünk idén azzal a céllal, hogy bemutassuk történelmi örökségünket, jelenlegi tevékenységeinket és jövőbeli küldetésünket. Az eseményekkel kapcsolatos részletes információk a szervezet hivatalos honlapján és közösségi média felületein jelennek majd meg.

Mi jellemezte 2025-öt?

Kiemelten fontos a szervezet számára az elsősegélynyújtás népszerűsítése és oktatása, hiszen a megfelelő tudás életeket menthet. 2025. szeptember 19. és 21. között rendezte meg a Magyar Vöröskereszt az 53. Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjét Győrben, ahol 60 csapatban csaknem 300 versenyző mérhette össze tudását.

A Magyar Véradók Napján, november 27-én köszöntötték és elismerték a többszörös önkéntes véradókat és a véradóbarát munkahelyeket, valamint a véradásszervezőket a Parlamentben. Mintegy 75 díjat osztottak ki: Pro Vita díjat vehettek át azok, akik évtizedek óta, akár száz alkalomnál is többször adtak vért; Véradó Mozgalomért Emlékéremmel jutalmazták a véradásszervezők kiemelkedő munkáját; a Véradóbarát Munkahely díjat pedig azok a cégek, vállalatok kapták meg, amelyek rendszeresen biztosítanak helyszínt munkahelyi véradásoknak.

A szervezet keresőszolgálata, amely a nemzetközi mozgalom egyik különleges, nagy múltra visszatekintő egysége, minden évben aktívan segít újra egymásra találni családtagokat háborúk, kényszerű menekülések, katasztrófák után. A nemzetközi mozgalommal együttműködve ma is aktív szereplői a világ humanitárius erőfeszítéseinek, legyen szó menekültek támogatásáról, családegyesítési feladatokról vagy katasztrófahelyzetekre adott gyors válaszokról.

Meghatározó feladatuk a szociális segítségnyújtás, ennek keretében országos hálózatuk minden nap támogatja a rászorulókat. A karácsonyhoz közeledve több áruházlánccal közösen szerveztek adománygyűjtést, ez az akció 2025-ben is sikeresen zárult. Az egyik hipermarket áruházaiban 2 hétvége alatt csaknem 31 tonna adomány gyűlt össze az „Egy csomag szeretet“ adománygyűjtési akció során.

A „Lányból nővé“ programjuk keretében 2018 óta dolgoznak a rászoruló iskolások támogatásán, és immár a hetedik tanévben válhatott elérhetővé a segítség higiéniás termékadományok és edukációs programok formájában országszerte az általános iskola lánytanulóinak. A legutóbbi tanévben közel 30 ezer fiatal lány számára biztosították annak lehetőségét, hogy a menstruációs napokon is megfelelő higiéniai körülmények között, felkészülten vehessenek részt az oktatásban.

A Magyar Vöröskereszt budapesti székházában új, multifunkcionális egészségpontot alakítottak ki, hogy egészségügyi szűréseknek, véradásoknak, továbbá edukációs és ismeretterjesztő programoknak adjon helyet, és olyan társadalmi csoportokat is elérjen, amelyek tagjai élethelyzetükből adódóan nehezebben jutnak hozzá hasonló szolgáltatásokhoz.

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Szerző: Tóth András, újságíró
Hírek és kép forrása: Magyar Vöröskereszt, fotó: Szalai Csaba

Frissítve: 2026.01.17. 05:03, Megjelent: 2026.01.17. 05:03
Nem mesterséges intelligencia által készített tartalom. ✓
Címkék: Magyar Vöröskereszt téma

Cikkajánló