Amit nem szabad eltitkolni az orvosok elől

Medipress
megjelent:

Rankin, és szerzőtársa, Dr. Roshini Raj, a New York Egyetem orvosi karának adjunktusa összeállítottak egy ötpontos listát arról, mit nem szabad elhallgatni a nőgyógyászok elől.

Myke Triebolt éveken át őrizgette titkát nőgyógyásza előtt. Két esetben is kórházba került problémája miatt, de inkább hallgatott, semhogy meggyógyuljon. Amit szégyellt bevallani, az az inkontinencia. Hét éven át napi 15-20 alkalommal látogatta a mellékhelyiséget az ingatlanügynökként dolgozó hölgy, és már betéve tudta az összes vendéglátóipari egység lelőhelyét Floridában. A nőgyógyászának azonban sosem említette, hogy mennyit jár vécére, az orvos maga jött rá az éves felülvizsgálat alkalmával.

Kiderült, hogy a hólyagja már szinte kiesett a helyéről. Trieboltot nem is a pénz tartotta vissza a tünetek felfedésétől, hisz rendelkezett biztosítással. Évekkel korábban már kezelték ezzel a betegséggel, de semmit sem segített, és úgy gondolta, nem folytatja tovább. Megszokta, hogy sokat járkál ki, ráadásul az 59 éves asszony szégyellte is baját.

Dr. Lissa Rankin, kaliforniai nőgyógyász számára nem ismeretlen a történet. A nők annyi problémát hallgatnak el a rendelőjükben, hogy az orvos blogot kezdett írni a témakörben. Szerinte a betegek attól félnek, hogy csalódást okoznak azzal, ha beismerik, nem tökéletesek.Triebold példájából azonban világosan látszik, a titkolózás veszélyes lehet. Rankin, és szerzőtársa, Dr. Roshini Raj, a New York Egyetem orvosi karának adjunktusa összeállítottak egy ötpontos listát arról, mit nem szabad elhallgatni a nőgyógyászok elől.

Véres, vagy szokatlan mennyiségű vizelet

Mire utalhat, ha a megszokottnál kevesebb, vagy több vizelet ürül szervezetünkből? Milyen betegség állhat a háttérben amikor véreset vizelünk?
Mi okozhatja a véres vizeletet?

1. Ki a gyermek apja

"Ez egy nagy probléma.” – mondta Rankin. “Eljön valaki a férjével vagy az élettársával, de hallgatnak arról, hogy esetleg mellékutcákban is járnak. Kinek a gyereke is igazából?

Számos egészségügyi komplikáció merülhet fel. Ha egy nő RH negatív, az apa pedig pozitív, RH-immun-globulin oltást kell kapnia az anyának, hogy a későbbi terhességeit ne sodorja veszélybe. A nemzetiségi hovatartozás is számít.

Ha például mindkét szülő askenáz zsidó, vagy afro-amerikai, speciális genetikai tanácsadás szükséges a népcsoporton belül előforduló gyakori betegségek kapcsán.

2. Mennyit iszik.

"Legyen őszinte" tanácsolja Raj. "Senki sem fog ítélkezni a beteg felett, azért kérdezzük, mert ez befolyásolja az egészségi állapotot.”

Aki alkoholt fogyaszt, annál megnövekszik a mellrák, és más daganattípusok kialakulásának kockázata. Az orvosok figyelmesebben ellenőrzik azt, akiről tudják, hogy iszik. Ráadásul az alkohol komolyan befolyásolhatja a gyógyszerek hatását is. Raj egyszer felírt egy gyógyszert egy olyan nőnek, aki elhallgatta, hogy iszik, mely csak a komplikációk jelentkezése után derült ki.

3. Hány szexuális partnere van?

Rankin említést tett egy férjezett betegéről, aki egy év után állt elő vallomásával. Beküldött egy hölgyet hozzá, hogy szűrje le nemi úton terjedő betegségekre, mert az illető harmadikként szokott csatlakozni hozzájuk a hitvesi ágyban. Egy alkalommal egy negyedik embert is bevettek az édes hármasba, és nem védekeztek. Mind megbetegedtek. Ez bizony nem csak egyedi eset.

Ha valaki monogámiát hazudik, akkor az orvosa valószínűleg nem fogja kérni a nemi úton terjedő betegségek vizsgálatát.

Nőgyógyászati vizsgálat

Rendszeres nemi életet élő nők esetén a szűrővizsgálaton való részvétel évente ajánlott, egy egyszerű vizsgálattal ugyanis a méhnyakrák kialakulása megelőzhető!
Mire számíthat a nőgyógyásznál?

4. Az esetleges abortuszok

"Akik abortuszon estek át, sokszor félnek elismerni, ha tudják, hogy az orvosuk ellenzi ezt a beavatkozást, vagy nem tudják, miként vélekedik róla.” – magyarázta Rankin. Bár az aggodalom érthető, orvosilag fontos erről tájékoztatni a nőgyógyászt.

Ha valaki terméketlen, akkor két okból is fontos az előélet ismerete. Az egyik az, hogy akinek volt abortusza, egyszer már képes volt megfoganni, a rendszer tehát működik. A másik pedig, hogy az abortusz után fellépő fertőzés, vagy egy esetlegesen visszamaradt szövetdarab maga is okozhatja a kívánt gyermek megfoganását. A többszörös művi vetélés pedig a vetélés és koraszülés magasabb kockázatát vonhatja maga után. Végezetül, akinek műteni kell a méhszáját vagy a méhét, ott a korábbi abortusz által okozott sérült szövet komplikáltabbá teheti a beavatkozást.

5. Kialvó nemi vágy

Karen Taylor-Good, egy Grammy-díjra jelölt énekes gyakran tűnődik azon, miért nem kívánja úgy az intim együttlétet, mint korábban. “Még most is kínosan érzem magam, ha az orvosomnak erről kell beszélnem.” – ismerte el. “Úgy vélem, nekünk, nőknek nyitottabbnak kell lennünk. Nem kell belepirulni abba a kérdésbe, hogy miért nem vagyunk már a régi tüzes kancák?”

A csökkenő libidó hormonális problémákra utalhat, például pajzsmirigy-betegségre, vagy depresszióra, és ezek mindegyikét kezelni kell, mondta Raj.

Gyakori nőgyógyászati betegségekről

Medipress

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.